Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.

Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz,

 hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, 

sem a virág szirmán a harmatcseppnek, 

hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. 

Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit 

és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.

 De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, 

sem friss forrásvízként s nem vethetek rád 

óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? 

Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, 

hogy megérintselek a tekintetemmel,

 a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. 

Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád,

 a testem már régóta az enyészeté.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, 

és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. 

A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.