"Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
 De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: 
majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, 
amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló.
És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze."

-Wass Albert-


"Aki meg nem valósított eszmék káprázatában él, a maga számára
botrányosan hazug, más számára botrányosan nevetséges. 
Ez az emberi létezésben a dupla skandalum, 
ha valaki száját járatja és papol és tanít és oktat és dorgál és büntet és a nagy igéket hirdeti 
és semmit nem teljesít. 
És ez a skandalum az első ok, amiért a Föld nem Egyház, 
hanem kórház és fegyház és őrültekháza." 


Hamvas Béla



 
A tudás embere

„Amikor az ember tanulni kezd, még nem lát tisztán, célja hibás, szándéka homályos.
 Jutalmakat remél, melyeket soha meg nem kap, mert a tanulás nehézségeiről semmit sem tud. 
Lassan tanulni kezdi a dolgokat – először apránként, aztán nagy tömbökben. 
Aztán a gondolatai hamarosan összezavarodnak. 
Amit tanul, az soha nem egyezik azzal, amit lát vagy elképzel, ezért félni kezd. 
A tanulás soha nem olyan, mint amire az ember számít. 
Minden lépés új feladat, és a félelem, amit az ember megtapasztal, könyörtelenül és makacsul halmozódik. 
Az élete csatamezővé válik. 
És így szembetalálja magát első természetes ellenségével: a félelemmel! 
Borzalmas ellenség – csalóka és nehezen legyőzhető. 
Az út minden kanyarulatánál elrejtőzik és lesben áll. 
És ha az ember a jelenlététől megretten és megfutamodik, az ellenség véget vet a tudás keresésének.
És mit tehet azért, hogy félelmét legyőzze? 
A válasz nagyon egyszerű. 
Nem szabad megfutamodnia. 
Félelmével dacolnia kell, és a tanulásban újabb és újabb lépéseket kell tennie. 
Annak ellenére, hogy teljes rettegésben él, nem szabad megállnia. 
Ez az szabály! 
És eljön a pillanat, amikor az első ellenség meghátrál. 
Az ember bízni kezd saját magában. 
Szándéka megerősödik. 
A tanulás már nem olyan ijesztő feladat. 
Amikor ez az örömteli pillanat elérkezik, az ember bizton kijelentheti, 
hogy első természetes ellenségét legyőzte.
Ha az ember a félelmét egyszer már legyőzte, akkor élete hátralevő részében megszabadul tőle, mert a félelem helyett tisztánlátásra tesz szert – a szellem világosságára, mely a félelmet eltörli.
 Ettől kezdve az ember ismeri a vágyait, s tudja azt is, hogyan csillapítsa ezeket a vágyakat.”




“Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; 
tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; 
lecsöndesíti a szenvedélyeket, 
elhamvasztja az indulatokat: 
a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; 
szétzúzza a lélek kőképződményeit, 
lekapargatja a szív mészkőlerakásait – aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. 
Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.” 

Tatiosz


 Egyszer egy gyermek megszületni készült, és így szólt az Istenhez:
"Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre, de hogyan fogok élni ott, hisz kicsi és védtelen vagyok?"
Isten azt válaszolta:
"A sok angyal közül kiválasztottam neked egyet, aki várni fog téged és vigyázni rád."
"De itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok.
... Erre van szükségem, hogy boldog lehessek" - mondta a gyermek.
Isten így felelt:
"Az angyalod mindennap fog énekelni neked. És érezni fogod a szeretetét, és boldog leszel."
"És hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?" - kérdezte a gyermek.
"Az könnyű! Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni" - válaszolta Isten.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
"És mit fogok tenni, ha veled akarok majd beszélni?"
Isten rámosolygott a kisdedre és azt mondta:
"Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet, és megtanít imádkozni."
A gyermek kissé szomorúan folytatta:
"Úgy hallottam, hogy a Földön rossz emberek is vannak. 
Ki fog engem megvédeni tőlük?
Az Isten megölelte a gyermeket és azt válaszolta:
"Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha az az élete kockáztatásával jár."
A gyermek elszontyolodva nézett maga elé és így szólt:
"De mindig bánatos leszek, mert nem láthatlak téged."
Isten ismét megölelte a gyermeket:
"Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek."
Ekkor, bár nagy békesség volt a Mennyben, már hallani lehetett a földi hangokat. 
A gyermek sietve kérdezte:
"Istenem, ha most mennem kell, kérlek, áruld el nekem az angyalom nevét!"
És ekkor Isten így válaszolt:
"Az angyalod neve nem fontos. Egyszerűen így fogod hívni: Édesanya!"



A szerelem gyümölcse a legnemesebb, 
a legősibb érzés: életet alkot. 
Senki sem tudja, honnan jön, hogyan jön,
 csak leszáll az ismeretlenségből az emberek boldogítására, 
 a fiatal évek örömére, az öreg napok vigaszára, édes gond, féltő aggodalom, 
gyönyör és büszkeség, a gyermek az élet maga. 

G. Hajnóczy Rózsa


Gary Chapman - Egymásra hangolva


“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, 
hanem értelmi és akarati világában gyökerezik.

Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, 
s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.

Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván.

Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni,
 s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el,
 hiszen őszintén szeretünk valakit.

Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra.

Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”




 
Állandó útitársad vagyok,
Vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed,
Továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak,
Parancsodra várok.
Felét átadhatod annak, amit teszel,
Végrehajtom gyorsan és hibátlanul,
Könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám.
Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit,
Pár lecke után már magamtól is megteszem.
Minden nagy embernek szolgája vagyok,
De nem kevésbé a szerencsétleneknek is.
A nagyokat én tettem naggyá,
A szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné.
Annak ellenére, hogy nem vagyok gép,
egy gép precizitásával dolgozok,
Amelyhez egy ember intelligenciája társul.
Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem;
Nekem teljesen mindegy.
Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú,
És az egész világot lábaidhoz vetem.
Vegyél könnyedén, elpusztítalak.
Ki vagyok? A szokásaid.

Ismeretlen szerző



Juhász Zsófia - BÍZTATÁS

Egész világot hozzál, hogyha jössz
Arcod ragyogjon, fényljen mint a könny,
Napfény csillogjon ujjaid hegyén
Mellyel simogatsz a fájdalmak helyén.

Egész világod szóljon, ha köszönsz
Vidám ,,jó napot' - napba öltözött
És kézfogásod erős mint a pánt
mely azt üzeni: senki se bánt!

Egész karoddal ölelj hogyha fogsz,
Fél öleléssel, csak félig dobogsz
Ha a küszöbnél lábad megáll,
a mosolygásod szívbe nem talál

Egész világod szóljon, ha beszélsz
Megtorpanásod azt jelenti- félsz
Csak félig fúvod arany trombitád
Pedig a jó szó gazdára talál.

A zsebeidből folyjon drága gyöngy
mely beragyogja mind azt mi göröngy
Ajtónyitásod nyomán fény derül
Egész szívvel vagy csak birtokon belül

Otthon leszel, ha kigyújtod a fényt
és ha reménnyel táplálsz majd reményt
Egész világot adjál hogyha adsz
Apró darabkák nem számítanak
Egész világot adjál hogyha adsz
Fél világoddal- magadra maradsz!

Egész világot kaptál nem felet
Ő azért jött, hogy- bővölködjenek!

A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
Csodálatos szép napod legyen,
Vidám és Boldog legyen a szíved.
Szerencse kísérje minden léptedet,
Ezt kívánom tiszta szívből Neked.
 


 Aranyosi Ervin - Önzetlen szeretet

Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?
Mindenkinek adni, sohasem elvenni!
Szeretetet szórni az egész világra,
a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!
Ápolni a lelkét, a rászorulónak,
Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.
Szeretet vizével öntözni a lelket,
érezze az ízét meg, akit szeretnek.
Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,
ő is tovább adja, tovább közvetítve.
S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,
ha kell végig kísér, az egész életen. 



Anthony de Mello - Nyereség és veszteség

“Idézd fel magadban azt az érzést, amit akkor érzel, ha valaki megdicsér, ha elismernek, elfogadnak, megtapsolnak.
Aztán állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor keletkezik benned, ha a napkeltét vagy a naplementét nézed, vagy csak a természetet úgy általában; ha olyan könyvet olvasol, vagy olyan filmet nézel, amit teljesen élvezel.
Ragadd meg ennek az érzésnek az ízét, és hasonlítsd össze az elsővel, azzal, ami akkor keletkezett benned, amikor megdicsértek. Lásd meg, hogy az első érzés öndicsőítésből, önreklámozásból született! Földi érzés ez. A második viszont egyfajta beteljesülés eredménye, lelki érzés.

Van egy másik ellentét is. Idézd fel azt az érzést, amit akkor érzel, ha sikeresen megoldasz valamit, ha elérsz valamit, ha feljutsz a “csúcsra”, ha megnyersz egy játékot, fogadást vagy vitát. Állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor ér, ha igazán örömmel végzed a munkád, ha teljesen elmerülsz abban, amit éppen csinálsz. S vedd észre ismét a földi és lelki érzés közti minőségi különbséget!

Más. Emlékezz vissza, milyen érzés volt az, amikor hatalmad volt, amikor te voltál a főnök, felnéztek rád, amikor az emberek tőled kaptak utasítást, vagy amikor népszerű voltál. Most állítsd szembe ezt a földi érzést a meghittség érzésével, az együttlét érzésével – azokkal a percekkel, amikor mindenestül jól érezted magad egy barátod vagy egy csoport társaságában, ahol vidámság és nevetés volt.

Miután elvégezted ezeket az összehasonlításokat, próbáld meg megérteni a földi érzések lényegét, ami nem más mint önreklámozás és öndicsőítés. Ezek az érzések nem természetesek, a társadalom és kultúra hozta létre őket, hogy termelővé és ellenőrizhetővé válj.
Ezek az érzések nem termik meg azt a táplálékot és boldogságot, melyeket akkor érez az ember, amikor a természetben gyönyörködik, vagy barátai társaságának, illetve a munkájának örül. Ezeket az érzéseket azért kreálták, hogy izgalmat, feszültséget, végül is ürességet keltsenek.

Figyeld meg ezután magadat a nap, illetve a hét folyamán, és vizsgáld meg, hogy cselekedeteid közül hány volt, ami nem volt átitatva az ilyen izgalmak iránti vággyal, melyek csak ürességet teremnek: a figyelem, elismertség, hírnév, népszerűség, siker és hatalom iránti vággyal!
Nézz a körülötted lévő emberekre is! Van-e egy is köztük, akit nem fertőzött még meg az ilyen földi érzések iránti vágyódás? Egy is, akit még nem irányítanak ezek az érzések, aki nem éhezi őket, aki még nem tölti ébrenlétének minden percét tudatosan vagy tudattalanul ezeknek a keresésével?
Ha rájössz erre, megérted azt is, hogyan próbálják az emberek megnyerni a világot, s hogyan veszítik el közben a lelküket. Mert így az életük üres és lelketlen lesz.”
Örülni mindennek

Örülni, tudni kell,
szeretni, tudni kell.
meglátni a szépet, látni kell,
s együtt érezni tudni kell.

Mindaddig míg élünk, élni kell,
feledni a rosszat, tudni kell.
Elesni, s felállni tudni kell,
minden percnek örülni, tudni kell.

Hibáinkból tanulni, tudni kell,
változtatni rajta, tudni kell.
Meglátni az utat, azt tudni kell,
követni a fényt, azt látni kell.

Szememmel ha látok,
szívemmel ha érzek,
hallgatok a hangra,
amit belül érzek,
nagy baj már nem lehet,
Isten szeret engemet,
egyengeti utamat ha segítséget kérek,
tudom már, hogy látok,
tudom már, hogy érzek .

 
Magány

“Félelmetes állapot a magány. 
Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság.
 “Uram, Uram, miért hagytál el engem!”
 – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit.
Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, 
és ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. 
S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.
Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, 
milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. 
A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. 
Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. 

Mit jelent ez? 
Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, 
és elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. 
Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, 
miből kell korszerű vizsgát tennie?
Magányból. 
Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, 
minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel.”

 Pilinszky János


Somogyi Imre  - Jöjj el, Szentlélek!

Fájó emberszívbe,
mint gyógyító balzsam,
lázongó lélekbe,
mint hódító dallam,
zokogó sírásra,
mint öröm harangja,
életnek, tavasznak
hívogató hangja:
Jöjj el, Szentlélek!

Gyenge női szívbe,
mint az erő lángja,
kereső lélekbe,
mint lobogó fáklya,
kedvesség és jóság
langyos fuvalmával,
a szelíd Megváltó
gyöngéd uralmával:
Jöjj el, Szentlélek!

Kis gyermeki szívbe,
mint a csengő ének,
ártatlan lélekbe,
mint a vidám élet,
ezüstkacagással,
angyalseregekkel,
atyai mosollyal,
igaz szeretettel
Jöjj el, Szentlélek!

Családi tűzhelyre,
mint a hit szikrája,
- békesség, boldogság
borulván így rája, -
magas palotáknak
fényes nagytermébe,
kicsi házikóknak
virágos csendjébe
Jöjj el, Szentlélek!

Szomorú özvegyhez,
mint a remény napja,
éhező árvákhoz,
mint az árvák atyja,
könnyek törlésére,
orvosság-adásra,
testvéri szent csókra
és vigasztalásra
Jöjj el, Szentlélek!

Bűnnek tengerében
hánykodó habokra,
minden nemzetekre,
kicsikre-nagyokra,
hitnek sugarával,
Jézus szerelmével,
az örök Atyának
örök kegyelmével
Jöjj el, Szentlélek!

Gyermekemnek
"Mikor születtél, pici csomagként
féltőn mindig magammal vittelek.
Csak addig voltál egészen az enyém
míg megtetted az első lépteket.

Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,
belém karolsz ha melletted megyek.
De egyre kevesebbet vagy velem,
már elvisznek tőlem a reggelek.

Iskolás vagy, "olyan sok a gondod".
Esténként, ha visszatérsz karomba,
s beszélgetünk, fontoskodva mondod:
"holnap írás, énekkar meg torna,
és képzeld el, tízpercben mi történt:
találtunk egy törtszárnyú verebet,
és elcseréltem az uzsonna körtém
szalvétáért. Szép? Odaadom neked."

Beszélsz beszélsz. Nézlek, gondolkodom,
úgy megfognám a röppenő Időt.
Hová lett már a csöpp pólyásbaba?
De rég kinőtted első kis cipőd.

Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,
ma én vezetlek az úttesten át
Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,
s ringatod - mint gyermeket - megfáradt anyád."


 Aranymiatyánk
 

Virág-szombaton este
Mária fiát kérdezte
Jövő héten mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni

Virágvasárnapján mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni
Akkor anyám király leszek
A Jeruzsálemba bé megyek

Hát nagy hétfőn mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni
Akkor anyám beteg leszek
A templomba nem mehetek

Hát nagykedden mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni
Akkor anyám vándorolok
Az utcákon le s fel járok

Nagyszeredán mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni
Akkor anyám hamis Júdás
Engem harminc pénzért elád

Nagycsütörtökön mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni
Anyám Getszemáni kertben
Felmegyek az olajok hegyikbe

Jézus a Getszemáni kertben
Fenn az olajok hegyikbe
Térgyen állva imádkozik
Piros vérrel izzadozik

Nagypénteken mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni
Akkor anyám egy keresztre
Fel leszek én majd feszítve

Te a kereszt alatt leszel
Szent kezeddel el nem érhetsz
Szent kezeddel el nem érhetsz
Szűz öledbe le nem tehetsz

Hát nagyszombaton mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz szenvedni
Akkor anyám koporsómba
Bészállok a gyászos síromba

Húsvét napján mit fogsz tenni
Szent fiam mit fogsz művelni
Akkor anyám feltámodak
Mennyországba uralkadok

Húsvét után ötven napra
Piros pünkösd hajnalára
Elküldöm a vigasztalót
A fehér színű galambot

Pünkösd után nyolcvan napra
Nagyboldogasszony napjára
Felviszlek a mennyországba
A mennyei boldogságba

 
Ámen


 
Túrmezei Erzsébet - Pünkösd után
 
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!
S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten.
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni.
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!





Pünkösd
 
Piros pünkösd öltözik sugárba,
mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsaillat,
fényözön hull,a szívek megnyílnak.

 
Hogy először tűnt fel a világnak,
tüzes nyelvek alakjába támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
hirdeté a győzedelmes eszmét.

 
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed
ma is minden bánkódó szívének,
hogy ki tévelyeg kétségbe, homályba,
világító sugaradat áldja.

 
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
világosítsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
diadallal az egész világon.

 
Piros pünkösd szállj le a világra,
taníts meg az új nyelvre, új imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjjet,
szeretetnek sugara, Szentlélek!

 
Reviczky Gyula

 
Pünkösdi harangok
 
Olyan szépen cseng a harang,
Mind ha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
Imádságos szava szólna.

 
Piros pünkösd vasárnapján
Piros rózsa nyíl a kertben,
Kis szívünkben tiszta öröm
Imádsága énekeljen.

 
Piros pünkösd vasárnapján
Szálljon reánk a szentlélek,
S térde hullva mondjunk hálát
A mindenség Istenének.

 
Benedek Elek



“Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.”

Tatiosz




Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. 
Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! 
És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, 
viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk!
 Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, 
akkor ennek viselni fogod a következményeit.
 Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.
A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. 
Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal,
 amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.



“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli.
Anyám azt mondta egyet tanulj meg: 
Hétfőn hétfő, kedden kedd.
Egyik sem ikertestvér. 
Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni
félelmedben hétfőn. 
Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn.
Hátha nem hozza be. 
Az egyik nap ilyen, a másik olyan.
Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz.
Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van.
Józanul és fegyelemmel. 
És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. 
Engem erre neveltek.”

Szabó Magda




Híd az örökkévalóságon át  

Richard Bach-részlet

...Úgy látom magunkat, mint akik elakadtak egy véget nem érő bevezető részben. Kezdetben minden élvezetes volt, a gyönyörűség maga. Egy kapcsolatnak ez a része az, amikor az ember a legjobb formájában mutatkozik meg: szellemes, elragadó, izgatott és izgató, érdeklődő és érdekes. Ekkor oldott vagy és szeretetre méltó, mert még nem mozgósítod a védelmi rendszeredet, s ezért a partnered meleg, érző emberi lényt ölelhet benned, nem pedig egy óriási kaktuszt. Ez a kölcsönös örömök ideje. Nem csoda, hogy annyira kedveled a kezdeteket, hogy az életed mindenáron örökös újrakezdések láncolatává szeretnéd tenni.

A kezdtek azonban nem nyújthatók el az örökkévalóságig; nem lehet folyton visszamenni a kályhához. Az indulás után el kell jutni valahova, fejlődni kell – különben beáll az unalom, s azzal vége is mindennek. Csak unalmat ne – mondod te, s azonnal odébbállsz, változatosságot keresel más embereket, más helyeket, hogy azután úgy térhess vissza egy kapcsolathoz, mintha az új lenne, mintha mindig újra lehetne kezdeni.

Mi fejlődés helyett újra meg újra elölről kezdünk mindent. Időnként szükségszerű, üzlet diktálta távollétek választanak el bennünket, amelyek keményen megviselnek két olyan embert, aki annyira közel állnak egymáshoz, mint mi. Néhányszor azért váltunk külön, mert te úgy vélted, olyan helyzeteket kell teremtened, amelyekben folytonosan újjáteremtheted az annyira vágyott újdonság élményét.

Nyilvánvaló, hogy a zenei középrész, a kidolgozás, nem kedvedre való. Hiszen ebben fedezhetnéd fel, hogy csupa olyan elvvel vetted magad körül, amelyekről óhatatlanuk kiderül, hogy egyszerűen használhatatlanok, akármennyi szellemi energiát és alkotóerőt ölsz is beléjük. Vagy még ennél is rosszabbra jönnél rá: hogy belekezdtél valami nagyszerűbe, mondjuk egy szimfóniába, de a részleteit ki kell dolgozni: mélységet kell neki adni, a különálló részeket gondosan össze kell illeszteni, úgy, hogy egymást is gazdagítsák, többek legyenek, mint külön-külön voltak. Ha a könyvírással akarnék párhuzamot vonni, azt is mondhatnám, hogy ez az a pillanat, amikor az ötletet meg kell írni, művé kell formálni, vagy elvetni mint alkalmatlant.

Mi ketten bizonnyal messzebbre jutottunk együtt, mint az valaha is a szándékodban állt. Szerintem azonban hamar megálltunk ezen az úton; nem tettük meg az ésszerűen kínálkozó és még többet ígérő lépéseket. A kezdetek után i elmélyülés és kiteljesedés helyett mindig leragadtunk valahol a kezdeteknél. Rá kellett jönnöm, hogy ha éveket töltenénk is együtt, akkor is csak próbálkoznánk, és soha nem élhetnénk a szellemi fejlődésünk teljes lehetőségével, ami bámulatosan hasonló érdeklődésünkből adódik, mert az együttlétünkből hiányzik a zavartalan folytonosság. Tehát, hiába becsüljük saját lelki fejlődésünket olyan sokra – így soha nem fogunk eljutni a kiteljesedésig, pedig meg tudnánk tenni.

Mindkettőnk előtt ott lebeg valami eljövendő gyönyörűség víziója. Mégsem válthatjuk valóra ezt a vágyképet. Én védelemből magad elé emelt falaid előtt rostokolok, te pedig egyre többet és többet húzol fel belőlük magad köré. Hiába vágyakozom arra, hogy még gazdagabban és teljesebben élhessünk; amíg együtt vagyunk, te mindig meg fogod találni a módját, hogy akadályokat gördíts az utunkba. Mindketten csalódottak vagyunk: te szeretnél még hátrébb húzódni tőlem, de nem megy, én pedig nem tudok előre haladni; így állandó harcban, felhőkkel és árnyakkal teli légkörben töltjük azt a kevés időnket, amelyet számunkra engedélyezel.

Gyakran okozol nekem – így vagy úgy – fájdalmat azzal, hogy megállás nélkül – változatos módokon, olykor kegyetlenül – érezteted az ellenállásodat velem szemben. Úgy szegülsz szembe velem és a kettőnk között gyönyörűségesen formálódó valamivel, mintha szörnyeteget látnál bennünk.

Az együtt töltött időkről naplót vezetek. Most nagyon alaposan végigolvastam. Elszomorodtam, sőt meg is döbbentem, de mindenképpen hasznos volt, hogy szembenéztem a valósággal. Július első napjai és a rákövetkező ötven nap volt az egyetlen igazán boldog időszak a kapcsolatunkban. Az volt a kezdet, és az valóban csodaszépen alakult. Azután hirtelen-vadul, számomra érthetetlenül többször is elváltunk időről időre, és amikor visszatértél, tőlem való húzódozásaidból ugyanezt a vad védekező elutasítást éreztem ki.

Az is boldogtalan állapot, ha elmész, és ezért nem vagyunk együtt; de az is, hogy ha itt vagy, mégis mintha valahol másutt járnál. Lassan bőgőmasina lesz belőlem, mert muszáj sírnom; minta a sajnálattal válthatnám meg a kedvességet. Pedig tudom, hogy még nem süllyedtem odáig, hogy sajnálatra szoruljak.

Amikor azt mondtad, hogy nem halaszthatod el a randevút, és nem segíthetsz nekem aznap, mert úgy vélted, hogy „nem szereted az ilyesmit”, akkor rájöttem az igazságra. Mintha lavina zúdult volna a fejemre. Én képes vagyok kendőzetlenül szembe nézni a valósággal, de ezt nem lehet sokáig bírni. Bármennyire szeretném is, ez így nem mehet tovább. Töbet nem tudok elviselni.

Remélem, hogy amit mondok, nem az egyezségünk felrúgásának tekinted, hanem inkább az általad kezdeményezett sok-sok lezárás, befejezés folytatásaként. Azt hiszem, mindketten tudtuk, hogy ennek így kell lennie. Be kell ismernem, felsültem azzal az igyekezetemmel, hogy megértessem veled, milyen öröm valakihez tartozni.

Richard, szívbéli barátom, mindezt halkan, gyengéden és szeretettel mondom neked. Ezek valóságos érzések, nem lepleznek semmiféle rejtett haragot! Nem vádollak, nem hibáztatlak, nem hárítok rád semmit. Csak szeretném megérteni, ami történt, és véget vetni a fájdalomnak. Csak azt mondom el, amire önmagam ellenére rá kellett ébrednem: te meg én soha nem jutunk el a fejlődés szakaszába, még kevésbé a nagyszerű végkifejletig: egy kiteljesedett kapcsolat csúcsáig.

Hja valaha is éreztem olyat, hogy rátaláltam valamire, aminek a kedvéért érdemes korábbi korlátaimat, beidegződéseimet áthágni, és elmenni a végsőkig, akkor ezt a kettőnk kapcsolatában éreztem. Úgy vétem, nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy talán túlságosan sokáig arra törekedtem, hogy megmentsem ezt a kapcsolatot. Inkább büszke vagyok magamra; írra, hogy felismertem, micsoda ritka, csodás lehetőség állt előttünk, amíg valóban fennállt, és a szó legtisztább és legnemesebb értelmében mindent beleadtam, hogy el ne veszítsük ezt a lehetőséget.

Ez vigasztal most. Mert a kapcsolatuk lezárásának ebben a szörnyű pillanatában becsülettel mondhatom, hogy most már semmilyen módot nem látok arra, hogy belépjünk abba a csodaszép jövőbe, amely hajdanán előttünk állt.

A fájdalom ellenére is boldog vagyok, hogy megismerhettelek, és egyáltalán nem mindennapi perceket tölthettem veled. Soha nem fogom elfelejteni ezt az időt. Sokat fejlődtem melletted, tanultam tőled, és tudom, hogy én is jó hatással voltam rád. Mindketten jobb emberek lettün azáltal, hogy összehozott bennünket a sors.

Talán nem a legjobbkor, de eszembe jutott még egy sakk-hasonlat. A sakk olyan játék, amelyben a kezdetkor, a kibontakozás pillanatában mindenki számára világos a cél: egy olyan középjáték, amely megindul és kiélesedik a harc, amelyben mindkét fél áldozatokat szenved, és mindkét fél erői megfogyatkoznak; majd a végjáték, amelyben az egyik fél capdába ejti és harcképtelenné teszi a másikat.

Szerintem te úgy fogod fel az életet, mint egy parti sakkot, én pedig úgy látom, mintha szonáta lenne. Amiatt, hogy másként gondolkozunk, a király is meg a királynő is áldozatul esik, és a muzsika elhal.

A barátod vagyok most is, és tudom, hogy te is a barátom vagy. Gyengéd, mély szeretettel és igazi tisztelettel teli szívvel küldöm el neked ezt a levelet, s tudhatod, hogy valóban így érzek. Ugyanakkor határtalanul szomorú is vagyok, hogy a mi ígéretes, ritka szép, csodálatos lehetőségünk beteljesítetlen maradt.

Leslie


A boldogságért olykor keményen meg kell dolgozni. 
Olyan ez, mint otthon rendben tartása
 – meg kell őrizni az értékeket, és a szemetet ki kell dobni. 
Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a koszos ablakot. 
Te választod meg, hogy mit látsz és mit gondolsz.
Kazantzakis egyszer azt mondta: “Ecseted és festéked van.
 Beléphetsz a menyországba, ha megfested.” 




Szerelmeslevél Istentől
 
Drága Egyetlenem!
 
Mindenki vágyik arra, hogy valakinek teljesen odaadhassa magát -hogy mély lelki- kapcsolatban legyen egy másik emberrel, hogy valaki igazán és csakis őt szeresse, de én azt mondom: "Nem".
Mindaddig nem, amíg elégedett és boldog nem leszel az egyedüllétben, és abban, 
hogy teljesen és maradéktalanul Nekem adod magad. 
Mert addig nem állsz készen arra az intenzív és különleges személyes kapcsolatra, 
amelyet számodra tartogatok. 
Senkivel és semmivel sem egyesülhetsz, amíg Velem nem egyesültél. 
Szeretném, ha felhagynál a tervezgetéssel, a kívánságokkal, és engednéd, hogy átnyújtsam Neked a létezés nagyszabású tervét-egy olyan tervet, amely minden képzeletedet túlszárnyalja. 
Azt szeretném, hogy a legjobbat kapd. 
Kérlek, hagyd, hogy elhozzam Neked.
Fontos, hogy mindig figyelj Rám, és a legjobbat várd. 
Hogy mindennap megéld az elégedettséget, ami ÉN VAGYOK. 
Figyelj és tanulj a dolgokból, amelyeket mutatok Neked. 
És várj. Ez minden. 
Ne aggódj. Ne nyugtalankodj. 
Ne nézd, másnak mi van, vagy hogy mit adtam neki. 
Ne nézd a dolgokat, amelyekről azt gondolod, hogy szükséged van rájuk. 
Csak Engem nézz, különben nem fogod meglátni, amit mutatni akarok Neked. 
És akkor, ha felkészültél, megleplek egy szerelemmel, amely sokkal, 
de sokkal csodálatosabb, mint amiről valaha is álmodtál.
Láthatod, hogy amíg nem állsz készen, és amíg az a valaki, akit Neked szántam, 
nem áll készen -ebben a pillanatban is azon dolgozom, hogy mindkettőtöket felkészítselek, 
amíg mindketten meg nem elégedtek pusztán Velem és az élettel,
amelyet Nektek szántam, nem lesztek képesek megtapasztalni a szerelmet, 
amely a Velem való kapcsolatotokat példázza. 
Ez a tökéletes szerelem.
Én Drága Egyetlenem! 
Én azt szeretném, ha a Tiéd lenne ez a legcsodálatosabb szerelem. 
Szeretném, ha megelevenedne előttem Velem köttetett kapcsolatod képe,
 és örülhetnék a szépség, a tökéletesség és a szerelem eme uniójának, amint a kézzelfogható, 
anyagi világban is testet ölt. 
Tudd, hogy kimondhatatlanul szeretlek. 
Higgy, és légy boldog.



Állandó útitársad vagyok,
Vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed,
Továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak,
Parancsodra várok.
Felét átadhatod annak, amit teszel,
Végrehajtom gyorsan és hibátlanul,
Könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám.
Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit,
Pár lecke után már magamtól is megteszem.
Minden nagy embernek szolgája vagyok,
De nem kevésbé a szerencsétleneknek is.
A nagyokat én tettem naggyá,
A szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné.
Annak ellenére, hogy nem vagyok gép,
egy gép precizitásával dolgozok,
Amelyhez egy ember intelligenciája társul.
Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem;
Nekem teljesen mindegy.
Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú,
És az egész világot lábaidhoz vetem.
Vegyél könnyedén, elpusztítalak.
Ki vagyok? A szokásaid.

"A fájdalom az, amikor hiába beszélsz.
És tudod, hogy nem a szavakban van a hiba.
Talán hiba sincs, minden tökéletes, mégis hiába.
Annyi szó van, ami képes célba találni.
Szép szavak, okos szavak, csendesek, szelídek, vagy éppen a szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a csodálat vagy a szeretet szavai.
Célba is találnak máskor. Másoknál.
Csak éppen ott nem, ahol szeretnéd.
Mert csukva van az ajtó.
Tudom, hisz magam is így vagyok ezzel.
Nincs szó, ami áttörje a páncélomat, nincs érv, amitől résre is nyitnék, ha bezárkóztam.
Nálam van a kulcs, szorítom erősen, ökölben a kezem, fehérednek az ujjaim a szorítástól.
És fáj nekem is, és a másiknak is.
Nem segítenek a szavak.
A szavak kések, amik újabb sebeket ejtenek, régieket tépnek fel, és a kín végtelen. Legalábbis annak látszik.
Döbbent csend. Kérdések hullanak egyenként a csöndbe.
Miért? Meddig? Hogyan?
És nincs válasz egy ideig. Ez a csend.
És egyszer csak megjelenik egy érzés.
Nem egy szó, csak egy lágy hangulat, egy simogató bizsergés, ahogy egy harang szólal meg egy fülnek nem hallható frekvencián.
A szíved ver.
Ahol nincs szerepe a szavaknak, ahol nem ér semmit az elméd.
A szíved tudja a dolgát. És teszi is a dolgát.
Ha rá hallgatsz.
Az elméd ellenáll még, vér tolul az agyadba megint, de ökölbe szorított kezed kinyílik, és egy értelmetlen, oda nem illő érzés legyőz: a hála.
És ahogy hagyod, ha lecsukod a szemed, és hagyod, áradni kezd.
Először csak a szívedben, aztán az egész testedben úrrá lesz, és hevülni kezdesz, és növekszik a feszültség benned, érzed, hogy mindjárt repülsz, talán már el is emelkedtél a földtől, már nem is te létezel, csak a hála, aki vagy.
És egyszer csak mintha fény ömlene ki az összes pórusodon, kitör belőled, áramlik megállíthatatlanul, hogy rendet tegyen a világodban, és megtegye azt, amit hiába próbáltál te és a szavaid.
A csönd többet ér."
 
A szeretet titka

Ha nincs bennünk tisztelet, akkor nem vagyunk képesek szeretni...
Ha nem tisztelünk másokat, akkor nem vagyunk képesek szeretni magunkat sem, és ha nem szeretjük magunkat, akkor nehéz szeretni másokat.
Ahhoz, hogy megszeressünk valakit vagy valamit, először tisztelnünk kell.
És mindenekelőtt magunkat kell tisztelnünk.
Meg kell tanulnunk elfogadni, értékelni magunkat, függetlenül attól, hogy mások mit mondanak rólunk.
Meg kell tanulnunk, hogy mindennek és mindannyiunknak megvan a maga helye a Földön.
Valamennyien egyediek vagyunk.
Soha nem volt még senki éppen olyan, mint Te, és soha nem is lesz még egyszer.
Mindenki felbecsülhetetlenül értékes, akármilyen színű a bőre, akármilyen a vallása, legyen gazdag vagy szegény, érdemes tisztelni.
Mindenkinek joga van élni.
Sok ember úgy viselkedik másokkal, mintha az egy jelentéktelen senki lenne. Pedig mindannyian egy Teremtőtől származunk, egyforma lények vagyunk. Az egyike a legnagyobb hibáknak, amelyet az életben elkövethetünk, az, hogy túlságosan lebecsüljük egyes emberek erejét.
Mindenki meg tudja változtatni a világot, és mindenki a maga módján ezt meg is teszi. Amikor tiszteljük egy ember igazi értékeit, akkor elkezdünk másként viselkedni vele.
Amikor valaki értékeli és megérti saját értékeit, akkor kezdi majd értékelni és megérteni mások értékeit is. Akkor kezdi majd tisztelni a másik embert. És ha már tiszteli, akkor képes lesz szeretni is.
Adam Jackson
-

SZIKSZAI BÉNI - Teremni végig

Nem akarok korhadó fa lenni,
száradó ágakkal, gyümölcstelen.
Teremni vágyom megszakítás nélkül és szüntelen.
Imádkozni végig,
futni kitartón és merészen a célig.
Nem topogni tehetetlen, körben járni,
mindig csak várni, várni, várni,
míg valaki koldusgarast dug a zsebembe.
Gazdagon szeretném végigjárni az utat.
Tele marokkal osztogatni,
soha nem fosztogatni, de mindig adni, adni,
amíg az áldozatban majd
szívem megszakad,
s az ég befogad.