VÁLTSÁG

Neki sebei voltak, hogy nekünk ne legyenek,

hogy nekünk ne égjenek, gyógyulva hegedjenek.

Hordott keserű átkot, hogy mi átoktól mentek,

bűnt, egy világnak szennyét, hogy mi tiszták és szentek,

kegyetlen kínhalált, hogy mi élők lehessünk.

És gyűlöletből ácsolt, kemény keresztet hordott,

hogy szeressünk, szeressünk, harmadszor is szeressünk.

S ha nekünk mégis vannak sebeink,

mélységes mélyek, be nem gyógyulók

behegedők, megint kiújulók,

véres, halálos, szörnyű sebeink…

és ha másoknak nem áldás vagyunk,

ha nem úgy élünk, járunk idelenn,

hogy aki lát, azt mondja: kegyelem…

Ha mi hordjuk a bűnünk nyomorát

és esünk, bukunk, botlunk végtelen,

akarva, akaratlanul…

s olyan halálos-holt az életünk,

mintha temető volna a szívünk,

halál fuvalma a leheletünk…

ha gyűlölködünk és nem szeretünk:

ítélet.

Nem volna váltság, nem lenne ítélet.

Akkor élnénk, ahogy lehet.

Sebekkel, kínzó fekélyekkel telten,

bűnünk hordozva, rabul, leteperten,

s nem lenne, aki ítéletre vonná

a mi halálos, átokvert utunk,

ha egyszer másképp nem tudunk.

Élnénk, ahogy lehet.

Tisztaság, szentség, áldás, szeretet

örök elérhetetlenül

tündökölnének a létünk felett.

De most olyan elérhető közel,

olyan hívogatóan tündökölnek.

Miénk lehet a tisztaság, a szent,

halálon, poklon diadalmas élet.

Van váltság! 

S van, ha nem fogadjuk el,

ítélet.

Túrmezei Erzsébet

 

 

Jókai Anna - Ima virágvasárnap alkonyán

Istenem.

Az az alkony.

A földbe döngölt örökzöldek.

A már üres úton horpadt pléhdobozok zörögnek.

Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.

Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.

Istenem.

Ez a piszkos alkony

a hamis csillogású nappal után -

Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:

sem a csődület, sem az ujjongás,

sem az integető pálmaágak

sem a fejhangon intonált hozsanna.

Egy álságos jelenet mozgatott bábjai voltunk.

Nem itt dőlt el a sorsunk.

Istenem.

Alkony van.

Kivérzett eufória.

A tömeg berekedt.

Vedel, zabál:

vacsorál.

a Tévé elé ül.

Új üvöltésre készül.

A "feszítsd meg" élvezetesebb.

A kereszthalál érdekesebb.

Istenem.

A nagypéntek a valóság.

Nem csap be engem.

A virágvasárnap illuzióját

engedd elfelednem.

 

 

Szent Teréz imája

Hozzon a mai nap belső békét  a számodra.
Bízz Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned  kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek. 
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, amely  megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy  Isten gyermeke  vagy.

Legyen ez a tudat teljesen a  tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát.
 Ez  mindannyiunké.

 

IMA A GYÓGYULÁSÉRT

 
Istenem kérlek, tekints reám
Gyermeked hív szívből, mert szólni kíván
Szent Fényed, mi éltet küldd most le nekem
Hogy gyógyítson be rajtam minden fájó sebet.
Mit magamra vettem hibám miatt
kérlek, töröld le most rólam mindazt
Jézus nevében, ki hullatott vérével
Megváltotta lelkünket szenvedésével.

Istenem kérlek, tekints reám
Gyermeked hív szívből, mert szólni kíván
Adj gyógyírt azoknak, kik kedvesek nekem
Értük könyörgöm Tehozzád, Istenem.
Küldd le angyalod, ki ölelésével
Biztonságot ad szerető Lényével
Hogy teljességed Fénye gyógyulás legyen
Mindannak kinek így kérem, Istenem.

Istenem kérlek, tekints reám
Gyermeked hív szívből, mert szólni kíván
Köszönöm mindazt, mit értünk teszel
Áldásodban részesül minden gyermeked.
Legyél mindig szerető, igaz Atyánk
Ki védelmez bennünket létünk okán
Erősítsd meg hitünket Tebenned Uram
Hogy dicsőítsük mindig Országodat.
Ámen
 

Pusztai Orsolya

ÉRINTS MEG

Érints meg, – erre kérlek, – ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled “megfagyok”!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, – erre kérlek, – ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!

Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, – s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!

Érints meg! – erre kérlek, – ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!

Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.
Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, – szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.

Felnőtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülői ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni múltat, jövőt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.

Érints meg még! – ezt kérem – idős szülőd vagyok.
Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erőt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redőt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.

- Aranyosi Ervin -

 

PUSZTAI ORSOLYA - TISZTÍTÓ IMA

Isteni Tisztaság ölelj körbe Engem
Hozd egységbe lelkem igaz Szellememmel
Áradó Fényesség járja át a testem
Tisztaság angyala karjába zár Engem

Egy vagyok a Fénnyel és a Tisztasággal
Harmónia rezeg ebben a Világban
Árad belőlem, megtisztít most mindent
Mivel utam során kapcsolatba lépek

Hogy tisztuljon eggyé a Szent Létezésben
Mit Atyám átölel tisztító Fényével
Ezért befogadlak Tisztaság Ereje
Teljesedj, sugározz, ragyogj a Szívemben!

Minden emberben benne van az isteni szikra....

Minden emberben benne van az isteni szikra. 

A lelki érettség foka dönti el,
mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. 

Az, aki nem a saját útját járja, előbb
utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a
lelkünktől 

A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben
a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. 

Csak ez számít, semmi más.

Szepes Mária

Szeresd a könnyeidet....

Szeresd a könnyeidet, de azért egyre ügyelj! Van termékeny, és van terméketlen szenvedés is. 

A termékeny szenvedés mögött süt a Nap. 

A terméketlen szenvedés mögött nincs Nap - világvége van. 

Ha fáj valami: sírjál.

Sós könnyeket, mint a tenger vize.

 Szeretsz a végtelen tengerben úszni? 

Nos, tudd, hogy ilyenkor Isten könnyében úszol. 

Ilyen csodálatos lehet a szomorúság.

Müller Péter

,

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna.
Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal.
A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.
Ha gondolsz valakire, azonnal ott vagy, ha történik vele valami, azonnal érzed, s ha mélyen szeretsz valakit, kilépsz az időből, s az örökkévalóságot éled tovább: látod, hogy a bimbóban ott a virág, a virágban a hervadás, s elhervadt virágban az új élet csírája.
Akik szeretik egymást, azoknak nem lehetnek titkaik, mert látják egymást nemcsak ma, holnap és holnapután, de ezer inkarnáció múlva is látják, és tévedhetetlenül fölismerik egymást.
Bármilyen jelmez és maszk mögött is: ő az!
Ismerem!
A szeretetben nincs felejtés.
Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy.
Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.
Amikor Jézus olyasmit mond, hogy minden elmúlik, kivéve az Én szavaim, valószínűleg erről beszél: a szeretet nem halandó.
Akár élünk, akár halunk, jön velünk; akik szeretik, ismerik is egymást, ott legbelül ismerik, mert egyek - s ezen nem fog ki sem az idő, sem a halál.
A szeretetben minden most van.
Minden együtt és minden egyszerre van: nincs múlt és jövő ideje.

Müller Péter

Szeretethiányos világban élünk. 

Azt kevesen tudják, hogy a társtalanság és az elidegenedés alapvetően nem a másokkal való kudarcaink eredménye, hanem az önmagunkkal való rossz viszonyé. 

Elfelejtettük, amit a régi nagy korok és tanítók tudtak még, hogy ketten élnek bennünk: 

van egy kifelé néző, csakis a saját érdekeit látó, önző egónk - és van egy Benső Énünk, 

aki sohasem felejtette el, hogy mindenki a testvére, a sorstársa, és egy vele.
Úszó jéghegyek vagyunk, de tudnunk kell, hogy a tengerből vagyunk valamennyien, s mihelyt elmúlik ez a komisz tél, meglágyulunk, visszaolvadunk a végtelen és bölcs tengervízbe s újra egyek leszünk. 

Benső Énünk ebben a parttalan és határtalan tengerben él, ott, ahol a jéghegy összekoccan a másikkal, és csattanva szilánkokra törik - a Benső Én tudja, hogy mindez csak a dermesztően hideg külső világ tragédiája: belül egyek vagyunk.
Akkor szeretünk, ha elolvadunk, megpuhulunk. 

Ha a jéghideg én, én, én, én helyett megszólal bennünk először a Te, aztán a Te és Én - és végül a Mi. Minden ember mélyvalósága tenger természetű és szeret. 

Fönt azonban meg van fagyva, magányosan didereg és fél. 

Mitől? 

Fura dolgot mondok: a szeretettől fél. 

Mint jéghegy az olvadástól.

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Már tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
 

Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
 

És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
 

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
 

S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.