EMLÉKEZÜNK....

Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban Veletek,
A csendesen köröző madár szavában,
de én vagyok a csillag is,
mely rátok süt az éjszakában.

Sírni e hantnál nincs okod,
Nem alszom és nem fekszem ott!
Vad szelek szárnyán utazom,
Gyémántfény vagyok a havon,
Érett kalászon napsugár,
Lágy őszeső, amint szitál.
Reggeled csendjén rebbenő,
Szelíd madarak röppenő,
Kőröző szárnycsapása.
Csillagezüst az éjszakában.
Sírni e hantnál nincs okod,
Nem haltam meg, nem fekszem ott.

A sírom szélén sírva ne állj,
Nem alszom ott, rám ott ne várj.
Vagyok szállingózó puha hó,
S ezer szárnyas szél, tomboló.
Vagyok a simogató eső,
Búzamag, szárba szökkenő.
Vagyok a pirkadat csendje,
Vonuló madarak kavargó rendje,
Mely igéző bájjal úgy ragyog,
Mint ezer csillag, s mind én vagyok.
Vagyok a virágnak világa,
Tisztaszoba meleg magánya.
Madarak dala vagyok én,
Öröm minden csecsebecsén.
Síromnál sírva senki ne álljon,
Ott vagyok, s itt vagyok. Túl a halálon

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.