Sík Sándor ~ Ments meg Uram!

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és esőtlen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra,
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megüllepednem,
Sem eszmében, sem kényelemben,
Ne tűrj megállni az ostoba v a n –nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál!

Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hűlni,
Más örömén nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem más bűnén,
A minden mozgást érezni szűnném,
Az a nap Uram hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!