A HÁLA

A hála mindenre gyógyír – legyél hálás érte és gyakorold!

HÁLA

Semmi sem jó? Semmi sem elég? Lát­szó­lag min­de­nünk meg­van, és még­sem vagyunk elé­ge­det­tek, még­sem vagyunk bol­do­gok? Valami fon­tos min­dig hiány­zik, ami miatt aztán az egész élet, úgy ahogy van egy soha célba nem érő küz­de­lem? Csak annyit kér­de­zek: vol­tál ma már hálás leg­alább egy valamiért?

Mi a hála?

A hála egy, nap­ja­ink­ban kissé meg­ko­pott, avítt foga­lommá vált érzés. Jel­lemzően a val­lá­sok egy fon­tos lelki aktusa, mely nem túl bevett része modern, kapi­ta­lista élv­haj­há­sza­tunk­nak. De a modern pszi­cho­ló­gia most újból zász­lóra tűzi azt az érzést, azt a viszo­nyu­lást, ami a napi köz­ér­ze­tünktől kezdve az egész éle­tünk meg­élé­séig min­dent átszí­nez­het. Dr. Robert Emmons ame­ri­kai pszi­cho­ló­gus Thanks! c. könyve meg­pró­bálja örök elé­ge­det­len kis tuda­tunkba újra elül­tetni ezt az éle­tet meg­szé­pítő, apró, de annál hatá­so­sabb varázs­erőt: a hálát.

A hála három aspektusa

Emmons sze­rint a hála három alap­vető össze­tevője az (intel­lek­tu­á­lis) elis­me­rés, a (kész­sé­ges) mél­tá­nyo­lás és az (emo­ci­o­ná­lis) nagy­ra­be­csü­lés. Lénye­gé­ben nem más­sal job­bít­juk belső és külső vilá­gun­kat, mint egy olyan jótet­tel, amit vagy máso­kért teszünk, vagy mások­tól elfo­ga­dunk. Hálá­sak így hát akkor vagyunk, ha elis­me­rünk, mél­tá­nyo­lunk és nagyra becsü­lünk egy jótet­tet vagy elfo­gad­juk azt.

A hálá­hoz nem kell jótévő

Emmons úgy véli, a klasszi­kus hála fel­fo­gás egy mes­ter­kélt foga­lomra és viszo­nyu­lásra épít. Való­já­ban az igazi hála meg­élé­sé­hez nincs szük­ség jótevőre. A hála leg­in­kább az élet jósá­gá­ban, a jó dol­gok­ban való hit­ben és azok elis­me­ré­sé­ben rej­lik. Nagyon leegy­szerű­sítve, tekint­sünk úgy min­den jó dologra az éle­tünk­ben, mint aján­dékra. Jó dolog, hogy meg­szü­let­tünk és kezd­he­tünk az éle­tünk­kel bár­mit is. Ha nehéz­nek érez­zük, legyünk hálá­sak a kihí­vá­sért. Hogy meg­pró­bál­ha­tunk vál­toz­tatni rajta. Hogy van hozzá elménk, gon­do­la­ta­ink. Hogy moz­gás­ké­pe­sek vagyunk. Hogy isko­lába jár­ha­tunk. Hogy van csa­lá­dunk, vagy teremt­he­tünk csa­lá­dot. De lehe­tünk hálá­sak akár a met­ró­ért. Büdös, koszos oly­kor? De van. Valaki meg­ter­vezte, fel­épí­tette. A világ nagyobb hányada szinte tel­je­sen nél­kü­lözni kény­te­len a tömeg­köz­le­ke­dést. Hogy ivó­víz folyik a csap­ból. Kicsit kló­ros? De meg­nyi­tom a csa­pot, és folyik és iható. Talán bugyu­tá­nak tűn­het ez a példa, de az oly elcsé­pelt­nek hangzó vessző­pa­ripa, ami igenis élet­szagú és fáj­dal­mas, hogy van­nak, akik a víz­hi­ányba hal­nak bele, még nap­ja­ink­ban is. Hálá­sak lehe­tünk egy könyv író­já­nak, mert élete és alkotó ener­gi­ája leg­na­gyobb részét fek­tette abba a műbe, ami akár szem­lé­let­for­máló is lehet szá­munkra, vagy csak egy nagyon jó élmény oko­zója. Legyünk hálá­sak a nyár­nak, vagy akár a tél­nek. Mennyi és mennyi külön­böző élmény, érzés, tapasz­ta­lat, mind a fejlő­dé­sünk szol­gá­la­tá­ban. Van mun­kánk? Nem tet­szik? De van mun­kánk, és itt a remek lehető­ség jobbá tenni. Esik az eső? Lesz ter­més, és végre meg­néz­he­tem a ked­venc fil­mem egy forró kakaó mel­let. Minden-minden csak a mi néző­pon­tunk könnyen for­mál­ható képe. Éljünk vele!

Ha hálás vagy egész­sé­ge­sebb és har­mo­ni­ku­sabb lesz az életed

Kuta­tá­sok alá­tá­maszt­ják, hogy mind a lelki, mind a testi egész­sé­günkre igen szem­re­való hatást gya­ko­rol az a képes­ség, hogy örülni tud­junk körül­mé­nye­ink­nek, lehető­sé­ge­ink­nek, a leg­egy­szerűbb, leg­ap­róbb kis dolog­nak is, ami­vel kap­cso­latba kerü­lünk. Emmons sze­rint a hálás embe­rek inten­zí­veb­ben élik meg a pozi­tív érzel­me­ket: lel­ke­seb­bek, bol­do­gab­bak, opti­mis­táb­bak, job­ban örül­nek és nagyobb sze­re­tet élnek át. Sőt, gyor­sab­ban gyó­gyul­nak fel beteg­sé­ge­ik­ből, tra­u­mák­ból, kap­cso­la­tai erő­seb­bek. És ami a leg­fon­to­sabb: a hála ellen­áll az irigy­ség­nek, kap­zsi­ság­nak, meg­éde­síti a keserű­sé­get, eny­híti a hara­got. Mielőtt azt hin­nénk, könnyű hálás­nak lenni, ha vala­ki­nek „min­dene meg­van”, jöj­jünk rá, hogy „min­de­nünk meg­van”. Ez csak illú­zió, hogy mások­nak könnyebb, hogy a másik fűje min­dig zöl­debb. A hála­ér­zet tel­je­sen füg­get­len az objek­tív­nek tűnő jó körül­mé­nyektől. Csakis a sze­mé­lyi­ség­től és az attitűdtől függ. Nehéz hely­zet­ben pedig a meg­küz­dés leg­jobb barátja a hála.

A hála tanulható

Emmons könyve több gya­kor­lati tanáccsal is hoz­zá­se­gít­het min­ket a hála meg­élé­sé­ben. Ezek közt talá­lunk önref­lek­tív medi­tá­ciót, vagy a hál­anapló írá­sára buz­dító taná­csot. Ez utóbbi egy­szerű­sége, de nagy­szerű­sége annyi, hogy min­den este leír­juk pár mon­dat­ban, miért vagyunk hálá­sak azon a napon.

Az élet szí­ne­zete tehát néha csak annyin múlik, hogy mielőtt han­got adnánk egy panasz­nak, vagy áten­ged­nénk magun­kat a keserű­ség, önsaj­ná­lat rom­boló invá­zi­ó­já­nak, áll­junk meg egy ásó­nyomra, és keres­sük meg a hely­ze­tünk­nek azon jó olda­lait, ame­lye­kért őszin­tén át tud­juk élni a hálát. Jóma­gam hálás vagyok, hogy meg­ír­hat­tam ezt a cik­ket, volt lehető­sé­gem, lap­to­pom, ára­mom, időm; és ha csak egy olvasó is, aki­nek adott egy ébresztő gon­do­la­tot, akkor már megérte!

Beré­nyi Aurélia

Forrás ~ Internet