Advent idején
Advent
van, s átjárja lelkem
a
szeretet és az emlékezés.
Rájövök
ismét tán ezredszer,
Hogy
szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni
szóban és tettekben,
hinni,
remélni szüntelen.
Táplálni
kell mosollyal, öleléssel,
hogy
emléked hibátlan legyen.
Most
visszaröpülök gondolatban
gyermeki
önmagamba újra.
Látom
amint kályha mellett
Nagymamám
fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa
teát tölt poharamba
Idd
meg! Nem fogsz fázni majd!
Átmelegedett
testem valóban
S én
azt hittem a tea tette azt.
Ma már
tudom, tőle volt a meleg.
Ölelés,
szeretet, gondoskodás
ezek
voltak mitől az a jó
a
testem és lelkem járta át.
Ez
adta azt a boldog érzést,
mi ma
is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya
így advent idején
fájón
kéri vissza az elmúlt éveket.
Emlékszem
a finom illatokra
ami a
konyhát járta át,
mikor
sült a mézes
és a
lágyan foszló mákos kalács.
Arca
piros volt az izgalomtól,
mikor
a szobába engedett
csilingelt
egy üvegpohár szélén.
Itt az
angyalka! Megjelent!
Futottunk
mind a fenyő köré
ámultunk
örültünk nagyon.
Ezt a
boldog érzést gyerekeimnek
minden
karácsonykor átadom.
Már
sokszor töltöttük el nélküle
a
karácsony szent ünnepét,
de
lelkemben ott mosolyog képe
ahogy
átöleli a gyermekét.
Mert
az ünnep attól sokkal szebb lesz
ha
gyertya fényben rá emlékezünk.
S
tudom onnan fentről ő is nézi.
Ugye
mindenkit szeretünk?
Jusson
szép szóból bárkinek!
Simogató,
ölelő kezekből,
mosolytól
csillogó szemekből,
áradó
tűz gyújtson fényeket!
