Dédapám, a szikár, kedves, bölcs-nyugalmas magyar ember gyakorta kézen fogott, s vezetett át az udvaron…A szomszédházfal hűvösében, házi szőttesre telepedve ültünk egymás mellett: az apró gyermek és az ősz öregapó… És ő mesélt, én pedig ittam szavait, melyek, bár az ajka mozgott, szívéből fakadtak; s mentek-meneteltek, hol ballagtak, hol szélvészként repültek át az én szívembe. Beszélt a hazáról, a rokonokról-ősökről, a szeretetről, az életről és… igen: a nyelvről… És a nyelv felelősségéről. Gondolataimban mintha ma is őt hallanám…
„Beszélj, fiam, ha úgy érzed, szólnod kell – mondja az öreg. – De jól vigyázz, mert szavaiddal is formálod a világot: ha szépet, jót és igazat beszélsz, ha szeretettel szólsz másokhoz, a világ is szép lesz! Ha azonban csúnyán beszélsz, hazudsz vagy megbántod szavaiddal embertársaidat, szomorú és sötét lesz sorsod, és a világ is elveszíti fényét körülötted! Minden szavad nyomot hagy a világban, olyat, akár egy kép. S ha e kép igaz, színes és szép, a világ is ilyen lesz. De ha sötét, fakó és szegényes: akkor bizony sok-sok örömtől megfosztod magadat. Minden embernek van egy nyelvtarisznyája: a beszéd képessége. Kincseket rejt e tarisznya, szavakat, melyekkel önmagadat és a világot formálod. De e tarisznyát neked magadnak kell megtöltened: erényekkel, hogy jó ember legyél, s jóra használd a nyelvet; s szavakkal, hogy szavaiddal minél szebb képet fess, mindig olyat, amilyet illik, amilyet kell. Ahol a szép beszéd honos, ott mindennapos vendég a boldogság és a megelégedés. Minden emberi szó alakot ölt, bár nem látjuk, de tovább él, miután kimondtuk vagy leírtuk őket. S a szerint is formálódik a világ, hogy milyenek ezek a szavak. Szavak szárnyán is elrepülhetünk a boldogságba. Szent, szerető, szépséges szavak szárnyán. Érted, fiam? Ha az ember vigyáz a nyelvére, és figyel a beszédére, maga világ lesz szebb és boldogabb.”
Hiszem, hogy az ember küldetéses magvető: szómagok elhintője. Utunkon a Teremtőhöz, mindvégig, dombon-lejtőn, örömben-bánatban társaink, segítőink a szavak. De csak akkor, ha e szavak szeretetből fakadnak, ha nyelvünk szeretettel megcselekedett nyelv.
Széphalmy Vintze