"A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, 

hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja!"

Ez az okos emberek nagy csapdája. 

Mindent tudnak, csak egyet nem: a valóságot. 

Azt ugyanis nem a józan ész mozgatja. 

Ösztönök, előítéletek, örökölt programok, 

érzések és indulatok formálják az életünket, 

és sajnos nem a hitünk, hanem a hiedelmünk 

- ezek a lelkünk mélyén lévő láthatatlan és tudattalan erők.

De léteznek láthatatlan erők a magasban is. 

Sorstörvények, események,

 amelyeknek meg kell történniük, 

és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad múlnak, 

hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, 

a szomszédon is, és a világon, amelyben élsz.

Nem ésszerű, nem látom értelmét, sőt, azt gondolom,

 hogy teljesen értelmetlen, mégis így van, és ez így működik mindenütt. 

Két embert sok mindent összeköthet, de legkevésbé az ésszerűség. 

Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. 

Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. 

Érzések, vágyak, indulatok, 

aggodalmak - például, hogy félsz egyedül.

Az élet tengerét mélyben lévő áramlatok mozgatják, 

amelyekhez nincs köze a felszíni tudatosságnak. 

Az embernek fogalma sincs arról, hogy léteznek, azt hiszi, 

csak az van, amit ő tud és ért. 

Csak az első jéghegynél veszi észre, 

hogy a hajója nem oda megy, ahová gondolta.

Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. 

Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, 

akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. 

Az ész általában vesztes marad. 

Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. 

Ésszel: átláthatatlan.

Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, 

ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. 

Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség 

vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, 

mint egy tudományos értekezés, és valódibb is.

Müller Péter