Merj élni!

Úgy gondolom, minden ember felelős a saját életéért, sorsáért. 

Én például határozottan szeretek és szerettem egyedül megküzdeni az álmaimért. 

Nem kellett segítség. 

Pontosítok: az álmainkhoz nem kell segítség. 

Csak a szívedre van szükség.

 És az élet pofonjaira is, mert még elszántabbá tesznek minket. 

Az ember nyilván nem hagyja magára a kisgyermekét, 

de például, ha a férjed, vagy a feleséged változik olyan irányba, 

ami számodra már mérgező, igenis azzal teszel a legjobbat magadnak,

 ha tovább lépsz. 

Azt minden embernek saját magának kell felmérnie, 

elégedett-e, boldog-e azokkal, akik körülveszik. 

A döntés mindig a miénk. 

Én sosem szerettem másokat, az életet, 

vagy a sorsot okolni a rossz dolgokért. 

Te se tedd! 

Felelős vagy azért, hogy kikkel, miként, s hogy tartalommal éled-e az életed. 

Minden más, csak szöveg. 

Ne hagyd, hogy elrohanjanak a percek üres zsákokkal a hátukon, 

mert mikor élted alkonyán visszanézel, nem fog tetszeni, amit látsz. 

Ne dőlj be hát a félelmeknek! 

Ha szürke az életed, színezd be, változtass, lépj tovább! 

Merj élni! 

A kockáztatás, a komfortzónából való kilépés nem biztos győzelmet, 

vagy vereséget jelent, hanem, hogy végre élsz. 

Érzed a különbséget? 

Ezért ezt kívánom ma nektek: lássátok meg, 

hogy amikor kiléptek a komfortzónátokból, 

valójában nem kockáztatni kezdtek, hanem élni. 

Meglátjátok, felemelő érzés lesz. 

 Péter Noel