MÁRIA SZÜLETÉSE

Bárhová is hajszol az időnek sodra,

Boldogan sietek születésnapodra.

Mondogatom sokszor csodálattal telve:

Most fakadt virágba Isten zárt kegyelme.

Lennénk a mindenség sötét foltja,

Mária, ha nem születtél volna.

Minden oltár zord kőfészek lenne,

Loboghatna lángjuk az egekre.

Járnánk oda, mint halotti torra,

Mária, ha nem születtél volna.

Sem karácsony, sem húsvét nem lenne,

Égbe zárva pünkösd tüzes nyelve.

Őszi légyként hullanánk a porba,

Mária, ha nem születtél volna.

Félig üres lenne a mennyország,

Hirdetve az ember szörnyű sorsát.

Talán kék se lenne a menny boltja,

Mária, ha nem születtél volna.

Mária, ha nem születtél volna!

Mondom néha titkon megborzongva,

De ha föltekintek, föl a kéklő égre,

Tudom, ott vagy sorsunk Menedéke.

Isten Lánya, drágább mindeneknél,

Áldom Istent, áldom, hogy születtél.

Nagy Miklós

MÁRIA

Nem tudlak úgy megénekelni,

Ahogy régóta szeretnélek.

A könnyes szép ősi magyar ének

Nem tud belőlem fölszakadni,

Ahogy százados évek sírták

Borús, hívő, mélységes évek:

Mária! Mária!

Itt zúg rejtelmes szent viharja,

Itt zúg valahol mélyen bennem:

Hitem, vágyam bús lobogása

És fajtámé. Ó, soha ki nem zengem!

Csupán csak rövid szent neved száll

Mind fénylőbben, mind tüzesebben:

Mária! Mária!

Nagy Miklós