Nagyszüleim emlékére

Régen volt már, a nyár mikor udvarotokon játszottam
Sokat jelentő emlék, mely visszatér még álmomban.
Nem tudtam még akkor mit jelent, hogy vagytok.
Csak most döbbenek rá, mikor mindnyájan itt hagytok.
Hiányoztok, hiányzik kedves mosolyotok és a szeretetetek,
amelytől a kihalt táj is kivirágzott, megelevenedett.
Most jövök csak rá, mennyire fáj
A nagyszülők által hátrahagyott, nyomasztó magány.
Mint szilaj fák a tűző naptól,
Úgy óvtátok családotokat minden bajtól.
S majd, ha az én fámról is lehull, az utolsó szirom
Remélem, hogy találkozunk, a túloldalon.