Ellen Nitt ~ Azt hittem

Én azt hittem, hogy mindig kék,

ragyogó tükör a tenger,

s hogy rejtett aranyszemecskék

kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell

szállni merészen a széllel,

s akkor a hajós csodákra lel,

az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:

hullámok pörölye paskolt.

Ég s víz határa s a tengerfenék

derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,

nagyritkán kék a tenger,

és hogy üres és szürke, még ha

csillog is sokszor, az ember.