Mindenki sérül élete folyamán.
Azonban az a tapasztalatom, hogy manapság sokan állandóan
sebeik körül forognak.
Él bennünk a vágy, hogy gyermekkorunk összes sérüléseit felfedjük,
hogy aztán feldolgozhassuk őket.
Úgy gondoljuk, minden sebet el kell tüntetnünk, mindent,
ami bennünket beteggé tesz, ki kell radíroznunk.
Ám ez az út zsákutcába vezet.
A helyes út az, ha megbékélünk sérelmeinkkel.
A sebeket értékként fogom fel.
Ott, ahol megsebzett vagyok, ott vagyok érzékeny az emberek iránt.
Jobban megértem őket.
Sőt mi több: ahol sebzett vagyok, ott kerülök érintkezésbe
saját szívemmel, igazi énemmel.

 

 Eljön majd a nap, amikor senki szava sem tud majd letörni.
Akkor már erős leszel.
Nem fog érdekelni, hogy ki mit mond,
hiszen egyetlen dolog lesz biztos számodra:
méghozzá az, hogy neked mi az igaz.
Benned mi van, számodra mi jó, meg neked mit jelent.
Történhet bármi, te biztos leszel annyira magadban,
hogy lásd, mi a te utad, és mi az, aminek köze nincs hozzád.

 

 Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;
Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;
Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;
Merész leszek, mert annak kell lennem;
Barátja leszek mindenkinek - ellenségnek, társtalannak;
Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;
Alázatos leszek, mert ismerem a gyengéimet;
Felnézek, és nevetek, és szeretek, és magasba emelek.