ADNI ÉS ELFOGADNI

...Nincs nagyobb fordulat egy ember életében, mint amikor felnő, és rádöbben, hogy nemcsak elfogadásra, hanem adásra is született. Valaha a haszidok úgy nevezték az igazi hívőket, hogy istensegítők. Jézust is ilyennek tartották. ...
...Ahol csak az egyik ad, és a másik csak elfogad, valami nem működik jól. Magasabb lelki síkon így működik az „istensegítők” hatalmas szeretete is. Az istensegítők éppúgy tudnak adni, mint kapni. Mindkettő fontos is nekik. Jézus működését teljesen félreérti az, aki azt hiszi, hogy ő csupán adni akart. ...
Az Út – mondta – szent fogalom. Ez a Tao, az élet és az igazság útja. És a Mester, mielőtt útjukra bocsátja a tanítványait, azt mondja: „Csakis tiszta lábbal járhattok rajta. Talpatok az a rejtélyes területe testeteknek, ahol lényetek a földdel érintkezik, s ezért a láb tisztasága szimbolikus jelentőségű.” Ez az első tanítás: a Mester beleviszi a végtagba azt az érzetet, ami a szentség útja. Mágikus keze odateszi az Utat a tanítványok lába alá.
A második tanítás még lényegesebb: „Tanuljátok meg elfogadni a szeretetemet. Győzzétek le magatokban a »Jaj, mester, ne tessék itt négykézláb szolgálni minket« önző zavarát. Engedjétek meg, hogy szeresselek titeket. Tanuljátok meg az elfogadó szeretetet! Őrüljetek a tiszta víznek, és élvezzétek a tenyerem érintését.
Ez az, ami jólesik nekem. Tegyetek engem boldoggá: szeressetek engem, s ne csak tiszteljetek.” Nem az alázatról szól ez a jelenet – mondta az Angyal.
– Nem arról a színjátékról, hogy a Nagy Ember letérdel a kisember előtt. Nem alázatosságra nevel, itt Jézus, bemutatva, hogy, lám, mire képes még egy isteni lélek is, hanem elfogadni tanít. Nem az a lényeg, hogy ő meghajol, hanem az, hogy a másik fogadja el boldogan, hogy megmossák a lábát. Hogyha majd az emberek közé mennek a tanítványai, ne erőszakos, dülledt szemű, megszállott és agresszív hittérítők legyenek, akik szüntelen adásban vannak, s csak mondják, mondják az igét – hanem vigyék el mindenhová a szeretet teljességét, s ha valahol úgy látják, hogy ők nem kapnak szeretetet, onnan azonnal jöjjenek el, és még a port is töröljék le a sarujukról. Tanuljanak meg csendben lenni. Hallgatni.
Meghallgatni, hol tartanak az életükkel azok, akiknek beszélnek. Tanuljanak meg örülni mások mosolyának, hálájának, jó szavának. S ha valaki szeretetből ad nekik egy üveggolyót, őrizzék meg egy életen át.
S ha valakitől kapnak egy szeretetteljes pillantást, éljék át, hogy a kör bezárult. Előbb nem. „Elvinni” a szeretetet sehová nem lehet úgy, hogy én majd hozom magammal, s odaadom nektek. Mert ahol nem szeretnek engem, ahol nem hálásak nekem, s nem mondják azt, hogy maradj még itt; ahol nem érzem a boldogságát annak, hogy kapok, ölelést, jó szót,mosolyt; ahol nem sírunk mindannyian, ha el kell válnunk, én is, és ti is– ott, kedves barátaim, nincsen szeretet. Ez így van két ember között. Így van egy párkapcsolatban. Egy családban. Egy népben. S az egész világon. Szeretet nincs.
Csak egymásszeretet van.
Müller Péter – részlet az Örömkönyv c. művéből