GYÓGYULÁSTÓL VALÓ FÉLELEM
Általában lényünk egy része szeretne egészséges lenni, de egy másik
része fél is tőle. Ezzel sajnos gátat emelünk a gyógyulásnak, mert
ahhoz, hogy bekövetkezzen, kristálytisztán kell akarnunk. Persze, azt
állítjuk, hogy mihamarabb szeretnénk meggyógyulni, valójában azonban úgy
félünk a gyors gyógyulástól, és változástól, mint a tűztől. Olyan ez,
mint ha egy autóban ülve egyik lábunk a gázpedálon lenne, a másik, pedig
a féken. Tudatalattink azt kívánja, maradjunk csak betegek, hiszen így
sokkal kényelmesebb.
Miért félünk a gyógyulástól?
Sokan úgy vélik, hogy az élet szenvedésből áll, és a szenvedés
elkerülhetetlen. Mivel szerintük a szenvedéstől nem válhatunk soha
szabaddá, mi értelme lenne törekedni rá? Ez azonban nem így van, hiszen
békében és nyugalomban sokkal gyorsabban tudunk fejlődni. Nyugalmunkkal
másokat is nyugalomra ösztönzünk, de a sérülések, betegségek senkire sem
hatnak ösztönzően.
A változásoktól való félelmek
A
betegségek, sérülések igen is egyfajta életstílussá nőhetik ki magukat. A
gyógyulás, pedig egy űrt hagy maga után, amitől az emberek
ösztönszerűen félnek. A betegség tehát olyannyira betöltheti elménket,
és egész életünket, hogy általa elkerülhetjük, hogy önmagunkba kelljen
néznünk, és életcélunkkal kelljen foglalkoznunk.
A betegséggel járó előnyök
Ha őszintén magunkba nézünk, bevallhatjuk, hogy ha betegek vagyunk, ha
valami baj ér bennünket, akkor rengeteg együttérzés árad felénk. Talán
dolgozni, vagy iskolába sem kell mennünk. Tudat alatt igen is vágyunk
arra, amit betegségünkkel nyerhetünk, ezáltal nem is nagyon akarunk
meggyógyulni.
Merev elképzelések az egészségről
Sokan
azt hiszik, hogy betegségük genetikusan öröklött, hogy bizonyos
állapotokon úgysem lehet segíteni, és a betegség az élet velejárója.
Ezek a rossz beidegződések sajnos megpecsételik egész életünket.