Tandari Éva - Ne hagyd el magad !

Nyugtatnálak csendben, halkan,

üzennék a dallal ...

Látom, reszketsz, és a szíved

telve van bánattal!

Ám hiába kérem; mondd el, mi fáj ...

A válasz csak egy sóhaj,

s a néma csendbe fullad el

a ki nem mondott óhaj ...

És hívnálak az Útra: Jöjj!

De csak állsz ott dermedt-bénán,

s én vállamon, - lásd - nem vihetlek!

Épp elég súly hull rám ...

Emeld hát fel arcod végre!

Vállald a Sorsot, mely Tiéd,

mert elszalad előled az Élet,

és ifjúságod; porig ég ...

Romjain aztán többé

nem építhetsz magadnak várat,

és ki leszel téve az Idők szelének ,

s az Élet minden kis, - és nagy viharának.