Magány

“Félelmetes állapot a magány. 

Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság.

 “Uram, Uram, miért hagytál el engem!”

 – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit.

Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, 

és ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. 

S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.

Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, 

milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. 

A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. 

Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. 

Mit jelent ez? 

Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, 

és elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. 

Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, 

miből kell korszerű vizsgát tennie?

Magányból. 

Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, 

minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel.”

 Pilinszky János