Dsida Jenő - Édesanyám keze
A legáldottabb kéz a
földön,
a te kezed jó Anyám
Rettentő semmi
mélyén álltam
közelgő létem
hajnalán;
A te két kezed volt
a mentőm
s a fényes földre
helyezett
Add ide, - csak egy
pillanatra
Hadd csókolom meg
kezedet!
Ez a kéz áldja,
szenteli meg
a napnak étkét,
italát.
Ez a kéz vállalt
életére
Gyilkos robotban
rabigát,
Ez tette éltünk
nappalokká
A nyugodalmi
perceket.
Add ide, - csak egy
pillanatra
Hadd csókolom meg
kezedet!
Hányszor ügyelt rám
ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a
föld,
Hányszor csordult a
bánat könnye,
Amit szememről
letörölt,
Hányszor ölelt a
szent kebelre,
Mely csupa, csupa
szeretet!
Add ide, - csak egy
pillanatra, -
Hadd csókolom meg
kezedet!
Lábam alól, ha
néha-néha
El is tévedt az igaz
út,
Ujjaid rögtön
megmutatták:
Látod, a vétek
szörnyű rút!
Ne hidd Anyám, ne
hidd, hogy egykor
Feledni bírnám
ezeket!. . .
Add ide, - csak egy
pillanatra
Hadd csókolom meg
kezedet!
Oh, hogy így drága
két kezeddel
Soká vezess még,
adja ég.
Ha csókot merek adni
rája
Tudjam, hogy lelkem
tiszta még.
Tudtam, hogy egy
más, szebb hazában
A szent jövendő nem
veszett!
Add ide, - csak egy
pillanatra
Hadd csókolom meg
kezedet!
A legáldottabb kéz a
földön,
A te két kezed, jó
Anyám!
Mindenki áldja
közeledben:
Hát én hogy is ne
áldanám?!
Tudom, megáldja
Istenünk is,
Az örök Jóság s
Szeretet!
Némán, nagy, forró
áhítattal,
Csókolom meg a
kezedet!
