Juhász Gyula ~ Kérdések

Miért van az,hogy aki mélységedbe láthat,
aki egész szívvel méltóan imádhat,
azt te vaskezeddel durván eltaszítod,
lángoló szerelmét gyűlöletre szítod,
Miért van az,te zsarnok,te gyönyörű élet?

Miért van az,hogy aki önlelkét tagadva,
cédán veti testét hiú forgatagba,
azt te lágy szelíden simogatod szépen,
örömek virágát kelted a szívében?
Miért van az,te zsarnok,te gyönyörű élet?

Miért van az,hogy én is tiporva,tagadva,
áhítatos ajkkal hallgatok szavadra,
hogy bár rám tapostál,csókolom a képed,
örvényekbe dobva álmodom a szépet?
Szeretlek,imádlak,te gyönyörű élet!
 

 Juhász Gyula ~ Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
 

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
 

Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

 

Juhász Gyula ~ Az élet bája

Vannak nők, akik egy életen által
Kísérnek minket szomorú varázzsal,
Mint hideg fényű, messze csillagok
Örvények közt a gazdátlan hajót.

Nők, akik mindig, mindig velünk vannak,
Fanyar bús illatát az új tavasznak
Ők küldik és az őszirózsa gyászát,
Gyötörnek mély emlékek távolán át.

És vannak nők - ó legyenek áldottak! -
Akik nekünk az élet bája voltak.
Pillangói a gyász övezte kertnek,
Virágai az eltűnt édeneknek.

Akik bársony szemükkel simogattak,
Vagy selymét adták ránk finom szavaknak
S emlékük úgy él, mint Mozart-szonáta,
Vagy márciusi reggel ragyogása!

Juhász Gyula ~ Az öregségről
.
Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De simogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.
.
A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnek és gyakran megállnak
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,
Egy pohár bornál és egy bús zenénél.
.
Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is!     

Juhász Gyula ~ Búcsú

Mielőtt innen végkép elmegyek,
Szeretnék elköszönni, emberek.

Mint rab, akinek int a szabad út,
Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,
Az eresz alján még egy dalt tanul.

Mit is daloljak, én szegény beteg,
Mit is dadogjak nektek, emberek?

Talán nem is kell még búcsúzni se?
Hisz észre sem vett engem senki se.

Csak egy könny voltam, aki porba hull,
Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,
Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres
S elgázolja egy durva szekeres.