RÓNAY GYÖRGY ~ MÁRIA ÉNEKE

Isten várakozása! Világ várakozása! 

De megpróbálod szívemet!
Azt hiszitek, nem látom, mit kell elviselnem?
Választottságom mérhetetlen árát,
barlangszobám falán az eljövendő szenvedések árnyait,
keresztutam tizennégy állomását?
Azt hiszitek, nem érzem
halott Fiam fejének súlyát az ölemben,
s haldoklását, a bűnök vas szögével átverve,
a bűnök tövisével koronázva
szívemben az Idők Végezetéig
a ti vétketekért?

Ó, hiszen könnyű volna vaktában felelni:
Íme az Úr szolgáló lánya - könnyű volna
meghajolni egy ismeretlen sors előtt!
De tudva sorsomat, érezve ártatlan szívemben máris azt a hét tőrt,
s méhemben mégis megfoganni Fiam örök agóniáját:
miféle nász ez, Istenem, miféle nász,
miféle anyaság?
s mért éppen engem választottál
irgalmasságod oszlopául?

Mért éppen nekem adtad ezt a két szemet,
látni világunk mérhetetlen szenvedését?
Mért éppen nekem ezt a szívet,
hogy csordultig megteljék szánalommal értük,
kik mint a fázó kisdedek, vacogva megváltásukért zokognak?

Hogy pattanásig teljék szeretettel,
s élni se tudjak már, ha nem édesanyádul?

Jól van. Hát legyen, ahogy akarod.