,,Kérem Uramat, adja meg, hogy szívéből szívembe nagy folyó fakadjon, sötét éjszakában pislákoló hitemből sok-sok gyertyaláng szülessen, és bármilyen maszatos arcban, elesett lényben is gyermekeim Őrá találjanak. Adja meg, hogy az élethez hajolva, a kicsiket gyámolítva, a gyengék hibáit eltűrve, a kereszt alatt görnyedezve, mosolyogva újrakezdve mindig-mindig Istent szolgáljam én is és a gyermekeim is." 

 Böjte Csaba
,,Egy-egy pusziban, szelíd hátba veregetésben, a gyümölcs ízzel megkent kenyér jóságos átnyújtásában, és a vízbe vetett, nagy sikolyokba torkolló bukfencekben benne van az Élet iránti őszinte, tiszta hódolatom, és örvendek, mert a sokszor csontomba vágó, majd' két évtizedes munkám gyümölcseiben, felnövekedett gyermekeimben viszontláthatom ugyanezt a tiszteletet az Élet iránt."

Böjte Csaba

 "Isten minden gonoszság ellenére bízik az emberiségben. Szovátán, az égő ház előtt, ami másoknak szeretetből építettünk, csak azt tudtam mondani, hogy Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve. És azt mondtam, hogy arról az útról, amit Krisztus mutatott nekem, nem fogok letérni. Még akkor se, ha körülöttem a fél világ leég, még akkor sem, ha az emberek egymás nyakának esnek, és egyebet se fogok látni, mint bűnt és nyomorúságot. Én akkor is hinni akarok Krisztusban, és a szeretet végső győzelmében, mert ennél szebb dolog nincs ezen a földön.
A gyűlölködés, az ellenségeskedés, a harag - mind-mind teher. Aki gyűlöletben él, az olyan, mintha egy méretes csomagot cipelne, és úgy akarna feljutni a hegy tetejére. Aki ellenségeskedik, aki a másikban csak a rosszat látja, annak az élete pokol. Én úgy szeretnék élni, ahogy Jézus élt. Jézus szabadon élt, szeretetben, jót tett mindenkivel. Jó dolog Jézus útján járni."

 "Úgy gondolom, hogy az általam kimondott igazságok felszabadítják az embert. Valahogy az lenne jó, hogy az igazságokon legyen a fény, s ne szájon, amely kimondja. A szeretet üzenetének hordozója szeretnék lenni, a fény maga Krisztus." 

Böjte Csaba