Wass Albert - Mikor mégis egyedül
vagy
Ezen nem lehet
segíteni.
Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül
vagy.
Ilyenkor hiába van
társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy.
Bizonyos
kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad,
senki helyetted
el nem végezheti.
Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az
életből, valami kockázatot,
valaminek a felelősségét, egyedül, a magad
erejéből.
Amikor döntened
kell, hogy valami jó-e, vagy rossz.
Helyes vagy helytelen.
Szép vagy csúnya.
Amikor döntened kell, hogy jobbra térsz vagy balra fordulsz.
Ilyenkor nem
segíthet rajtad senki.
Még csak azt sem
teheted, hogy valamilyen félmegoldással elhalasztod a döntést.
Kikerülöd. Vagy úgy
teszel, mintha nem vennéd észre, hogy döntened kell.
Döntened kell.
Ezen nem lehet
segíteni.
És egyedül vagy.
Öregek, bölcsek,
papok, filozófusok sok mindent tanácsoltak már Neked erre az alkalomra.
Mondták, hogy
térdelj le és imádkozz, hogy Isten megvilágítsa az agyadat.
Mondták, hogy
ösztönöd indítása szerint azonnal és gondolkodás nélkül cselekedj.
Mondták,
hogy zárkózz be négy fal közé, étlen, szomjan és töprengj napokig.
Azt is
mondták, hogy ostorozzad magadat ilyenkor, mert a szenvedés megtisztítja a
látást.
Én nem vagyok sem
filozófus, sem pap.
Még csak öreg sem vagyok.
Így hát egészen egyebet mondok
Neked:
Eridj ki az erdőre.
A mezőre, a folyó
mellé, vagy föl a hegyre.
Lassan járj, hiszen egyedül vagy, nincs miért siess.
Lassan járj, urasan.
Mint valami hajdani
Nagyúr, aki birtokát járta be, s ameddig a szeme ellátott, övé volt minden.
Erdő, mező, folyó,
hegy.
Megteheted, hiszen
ember vagy.
Valóban nagy úr
odakint.
És amit szemed lát, valóban mind a Tied akkor.
Az erdő, a mező, a
folyó, a hegy.
Még a napsütés is.
Még a virágok is.
A rigófütty és a pillangó
színei.
A hal fehér hasának villanása a hullámok között.
Eridj tehát lassan,
kényelmesen.
Nézd meg a virágokat.
Simogassad meg a fák
törzsét.
Hajolj a nyírfához
és szívd be az illatát.
Hallgasd a
madarakat.
Próbáld megérteni
azt, amit mondanak.
És amikor már tele
vagy a virágok illatával, a napsugárral, a széllel és mindennel,
ami zsongva
körülvesz és ami mind a Tied abban a percben,
akkor gondolkozz a csodán, amit
életnek, mindenségnek, vagy teremtésnek nevezünk.
Gondolj arra, hogy Isten
sok-sok millió esztendővel ezelőtt megteremtette az anyagot és megteremtette a
sejtet. Megteremtette és céljává tette a jót, a szépet és a fejlődést.
És a
sejtből lett virág, állat és végül ember.
A látható sejtek mellett növekszik
folytonosan a láthatatlan is, amelyik a szép és jó törvényeit hordozza magában
és tereli az életet a fejlődésen keresztül a tökéletesedés felé,
hogy végül is
visszatérhessen Istenhez egy napon.
Gondolj a moszat
útjára a liliomig, a hernyó útjára az emberig és az emberi lélek útjára tovább,
amit már tudni nem, csak sejteni lehet.
És akkor állítsd be a kérdést, ami
fölött döntened kell, ebbe a nyílegyenes útba,
mely az anyagtól fűszálakon,
virágokon, madarakon,
állatokon és végül rajtad keresztül Istenhez vezet.
És
döntöttél máris.
Testvéred a világ.
Öcséd a nyúl, húgod a margaréta.
A fejlődés
nagy láncolata összefűz mindenekkel
és a pókháló-finom lánc vége Isten kezében
van.
Néha megpróbálsz ember-ésszel leszakadni erről a láncról,
de csak annyi
történik, hogy letérsz nyílegyenes útról, eltévedsz, hátramaradsz.
De ha meglátod és
megérted a láncszemek törvényét,
akkor megérted azt is, hogy soha sem vagy
egyedül.
Legkevésbé pedig
olyankor,amikor azt hiszed, hogy egyedül vagy.
-