“Nem az a
legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy
társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad,
hanem értelmi és akarati világában gyökerezik.
Arra van szükségünk,
hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk,
s aki meglátja
bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet
erőfeszítést és önfegyelmet kíván.
Azzal a döntéssel
jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni,
s ha
erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt
el,
hiszen őszintén szeretünk valakit.
Ehhez nincs
szükségünk a szerelmi mámorra.
Valójában az igazi
szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”