'Az Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk.'

Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van. Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat. Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét. Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: 'Szeretem Istent', a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

János első levele 4. fejezet 1-21.


 VIRÁGVASÁRNAP

'Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe, húsvét előtti vasárnap. Már a 7. század óta pálmát szenteltek ezen a napon. Nálunk ezt a barka helyettesíti. A barkát a pap rendszerint a nagymise előtt szentelte meg, majd kiosztotta a híveknek.
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor az emberek ruhájukat és lombos ágakat terítettek a Megváltó elé az útra, ma ennek emlékére barkát szentelnek a templomokban. De a barkavirág mást is jelképez. Ahogyan véget ér a böjti időszak, úgy ér véget a tél is. A húsvét egyben az újjászülető természetnek is az ünnepe.  A virágvasárnapi barkaszentelés egyházi eredetű népszokás ugyan, de a szentelt barkát felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására is.'

'E kedves napon szívem kitárom:
Vonulj be oda, égi Királyom!
Nincs pálmaágam, szép virágom sincs,
Te leszel nekem a legdrágább kincs!'

Forrás ~ Internet

 

Schvalm Rózsa ~ Virágvasárnap

Új tavasz varázsa, friss illata árad,
integetnek virágzó fák, feslő barkaágak.
Ünneplő tömeg a Mestert várva várja,
szamárcsikón érkezik a remény Messiása.

Fogadja Őt a nép öröm - rivalgással,
benne megmentőjét, a hős szabadítót látja
Köszönti virággal, letört barkaággal,
elé ruháit szórva , és Hozsannát kiáltva.

De félreértést rejt, az ünnepi lárma,
nem ismeri fel Jézust, mint égi Messiása.
Az ÚR elfogadja: e nap ünnepelt királya,
ám szemébe, könnyeket csal a bús jövő árnya.

A ma embere ó, Uram, bár jól látna,
ismerné fel benned, Te vagy mindenek Királya!
Hogy a szeretetnek fennkölt rajongása,
többé soha ne váljon sötét, fekete gyászba.

Bár gonosz indulat szögezett a fára,
a keresztedről felénk, mégis irgalmad árad.
Szeretettel ölel fájdalma, s drámája,
értünk, bűneink miatt, drága véred hullása.

OLTALMAD ALATT

Próbára tettél jó Uram, feléd vezet az én uram,
Add hogy melletted, általad, beteg lelkek gyógyuljanak.
Érző lelket adj énnekem, könnyem folyjon kereszteden.

Szenvedhessek együtt Veled, oszd meg vélem keresztedet.
Véred tisztítsa meg ajkam, tekinteted pedig a lelkem,
Add, hogy soha ne lankadjak keresni téged szüntelen.

Add, hogy hitem erő legyen, zúgó patak száraz völgynek,
A szereteted orvosság a lelkileg elvérzőknek,
Emeld fel, ki mélyre zuhant, irgalmazz a bűnösöknek.

Közelséged nagy jutalma a Hozzád visszatérőknek,
A kereszt egyre nehezebb, amit hordok a vállamon,
De amit nekem szántál Uram, tőled csendben elfogadom.

Adj nekem minél több időt, melyet én véled tölthetek,
Sátán ellen lelkem előtt pajzsként tartsam keresztedet,

Názáret legszebb virága el ne hervadjon szívemben,
Tőled szép lelkem világa, tartsd lelkem mindig kezedben,
Te maradtál nékem Uram, az egyetlen reményem.

Add, hogy végig járjam utam, elfogadva szenvedésem,
Add, hogy soha ne lázadjak, ha próbára teszed a lelkem,
Add, hogy Véled maradjak, kezedbe ajánlva létem.

Világ engem nem birtokol többé, mert én Tied vagyok,
Életemmel együtt mindent, a Te kezeidbe adok,
A Te szép szent tekinteted hosszúra nyúlt éjszakákon,
Őrködjék lelkem felett, hogy rólad szóljon minden álmom.

Köszönöm, hogy pártfogoltál, vigyázva minden léptemet,
Taníts látni, taníts járni, taníts elérni a két kezed. 

https://www.youtube.com/watch?v=Hk1wA20pglo
 
Forrás ~ Internet


 IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadits meg a gonosztól.
          Akarom.

József Atilla ~ Imádság megfáradtaknak

1924 nyara


Forrás ~ Internet


GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY ÜNNEPE ~ MÁRCIUS 25.

'Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.' 
Lukács evangéliuma 1;32

'Eredetileg a keleti Egyház ünnepe. A római Egyház a VII. századtól ünnepli annak emlékét, hogy Isten elküldte Gábriel arkangyalt azért, hogy hírül vigye Szűz Máriának az Istenanyaság nagy titkát: a Megváltó születését.'

'A mai napon tehát az Anyaszentegyház megemlékezik arról, hogy Isten ígérete beteljesedett; valóra vált a prófétai szó: a Szentlélek teremtő erejével belenyúlt a történelembe; a Boldogságos Szűz Istenanyává lett; a második isteni Személy megtestesült.
 A Szent Szűz 'igen' szavára elindult az istengyermeki élet.'

Az ünnepet Rómában már a 7. században bevezették, neve 'Annuntiatio Domini' volt, vagyis az Úr hírüladása. Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb ünnep.

'Urunk, Jézus Krisztus! Te a mai napon emberi testet öltöttél. Kérünk, add, hogy megtestesülésed szent titka által eljussunk Hozzád, a mi Istenünkhöz; Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



SZÉP LILIOM SZÁL

'Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál,
Ki mindenkor szépen úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, Akit Te szültél!
Szép liliomszál, szüzek virága!
Könyörögj érettünk, Istennek anyja!
Ó, mily ékes vagy, Mária,
 bűnösöknek szószólója!'

Erdélyi Mária-ének

Forrás ~ Internet

ÁLDÁS

'Isten az Úr Jézusban ajándékozzon meg téged
mindig őrző Szent kezével!
Szeme világosságával, szavainak békéjével!
Az Ő szíve vidámságot árasszon szét napjaidra!
Az Ő ereje tüzével indítson el harcaidra!
Ez az Úr szent jelenléte, láthatatlan élő titka.'

NÉVNAPI ÁLDÁS
Úgy áldjon meg Isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.

Vörösmarty Mihály




Balogh József ~ Mit kívánok

Akarok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet.
Utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot.

Magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget.

Verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot.
Bokrok mellé társnak fákat,
napfény, amely el nem fárad.

Tekintetet szembenézve,
éjt meg nappalt soha félve.
Kézfogásos tiszta csöndet
és mosolyból minél többet! 

Forrás ~ Internet

 Szuhanics Albert ~ Márciusnak nemzedéke

Márciusnak nemzedéke,
legyen áldott az emléke!
Leborulva áldjuk őket,
az ifjan sírba kerülőket!

Könnyes imát mondjunk értük,
értünk ontották a vérük!
Hogy utókoruk legyen szabad,
értünk viseltek ők hadat.

Harcoltak ők a hazáért,
Istenért és szabadságért.
Szóljon értük most az imánk,
mely a mennybe értük kiállt!

Lengedezzél tavaszi szél,
igaz magyar mesét mesélj!
Süss fel fényes hajnali nap,
ébresztgessed az álmokat!

Élesztgesd a virágokat,
hadd díszítsék sírhantjukat!
Emlékezzünk rájuk úgy ma,
mintha utaznánk a múltba!

Ott ahol ősi fák állnak,
adjanak sírjaiknak árnyat!
Pihenjenek nyugalomban,
magyar földben, magyar honban!

Ez az ünnep magyar ünnep,
emeljük fel a fejünket!
Legyen méltó hőseinkhez,
Áldjuk a mi őseinket!

Elhangzik a Nemzeti dal,
mely szemünkbe könnyeket csal.
Együtt dobban a mi szívünk,
lelkünkben él az emlékük.

Felemelve szíveinket,
rebegjük szent neveiket!
Isten tartsa meg népünket,
Hogy maradjon örök ünnep!

Nemzetiszín zászló-erdő
lobogj fenn a szélben!
Add tudtára a világnak,
Övék minden érdem!


Forrás ~ Internet
 
Petőfi Sándor ~  A szabadsághoz

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kísértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.
 
részlet

Juhász Gyula ~ Március idusára

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.

Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
 
 részlet
 
Forrás ~ Internet 




 Angyalokhoz ~ Fohász beteg gyermekekért

Angyalok serege nézzetek le

Minden beteg gyermekre
Legyetek ott beteg ágyuk mellett
Vegyétek el szenvedéseiket, kérlek titeket!

Mindenkinek van védő óvó angyala
Tudom, kérni kell, segítségeteket
Most fohászom hozzátok kiált
Beteg ártatlan kis életeket mentsétek meg!

Megtehetitek, mert az Atya mellett vagytok
Szüntelen szeretet él odafenn az égeben
Őszinte tiszta szeretet erejét adjátok a gyermekeknek
Ne szenvedjenek, vegyétek le róluk a nehéz keresztet!

Ők a jövő, az élet szép forrásai, előttük az élet
Adjatok nekik Angyalok életet az életért
Kérlek gyógyító Angyalok, segítsetek rajtuk
Ne sírjon egy szülő sem soha többé, megtehetitek!

Őszinte hittel, őszinte szívvel kérem mindezt
Nem magamért, az ártatlan kis életekért
Atyám hallgasd meg az Angyalok kérését gyógyíts meg
Minden beteg gyermeket! Hiszem fohászom meghallgatásra talál!

Angyalok közbenjárók, vigyétek el mindenhová
Őszinte imám, fohászom az életekért
Teljes a hitem benneteket, az Atyában könyörgöm
Hozzátok segítsetek most, ne várjatok a gyermekekért, életükért!

VIDEO


Forrás ~ Internet

 

Reményik Sándor ~ Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten,
A lelkem terheket hordozott,
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem,
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom, vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott.
És azt, Aki értem csak
Egyszer is imádkozott.



Antóni Sándor ~ Nőnapi Köszöntő

Nőnap alkalmából szeretettel köszöntünk titeket,
Kik az élet viharában is velünk vagytok szüntelen.
Talán nem is tudjuk mind ezt megköszönni,
De szívből tudunk mindezért szeretni,
Köszönet és hála nektek mindenért,
A jó Isten áldása szálljon rátok mindezért.

Életünkben göröngyös út is vezet,
Velünk vagytok akkor is és nyújtotok kezet.
Szeretettel és hálával tartozunk néktek,
Kik az életünket, szebbé és boldogabbá tettétek.
Mellettünk vagytok egy életen át,
Hűségünket, szeretetünket, nyújtjuk cserébe érte át.

Életünkben a leghűségesebb társunk,
Bár merre is jártok mindig hazavárunk.
Nélkületek az élet semmit sem érne,
Mint tenger vize, mi partot sose érne.
Szeretünk titeket egy életen át,
Kik szívet és életet adtatok cserébe át.

Mint napsugár az életünket ragyogja át,
Veletek vagyunk az élet viharán.
Köszöntünk hát titeket meleg szívvel,
Az életben soha el nem múló szeretettel.
Zsenge virágillat harmatozza lelketek,
Hogy a sors viharában is boldogok legyetek.

Kívánunk sok erőt, egészséget,
Minden évben szerencséket.
Szemetekben könny sose legyen,
Napjaitok vendége az öröm legyen.
Nőnap alkalmából minden jót kívánunk,
Mi férfiak szívünkbe örökre titeket zártunk.
Forrás ~ Internet


Sík Sándor ~ Asszonyok

'Ti vagytok a házi áldás a fehérre meszelt kis falon.
Szegett kenyér az abroszon.
Ti vagytok a kútvíz, a harmatos pohárban,
duruzsoló, jóságos kályha, szekrényben illatos,
puha, tündöklő, hófehér ruha.
Ti vagytok az olajmécs, mely álmatlan lobog
 s imádkozik amíg mások alszanak.
A hervadtan is illatos csokor a feszület alatt.'

Forrás ~ Internet

 NŐNAPRA

Itt van a Nők Napja, eljött most hát végre
Bánatot és bút s bajt most hát félre téve
Lehajtott fejjel a Tiszteletet adjuk
Mert a Női nemtől a Világot meg kapjuk

A női nem, nem más, mint az Isten fénye
Örök szépség s öröm örökös emléke
Nem létezne a Világ a Női nem nélkül
Hiszen minden érzés a Női nemre épül

Anya, Gyermek, Szerető és Barát
Ők, akik meghallják öröm s bánat szavát
Ő lesz, élted párja kinek gyermekeid nemzed
Ő lesz ki mindenben ott lesz, bíz melletted

Légy hát büszke arra, hogy nőként jöttél a Világra
Így lett veled teljes a teremtés imája
Ezért szeretjük mi hát a Női nemet
S gyarló az, ki nem ad tiszteletet

Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek Életünk köszönhetjük.
Ki mindent Megtesz értünk, a nő,
Dajkál, ápol, És felnevel ő.

Hálánk szálljon Lányra, anyára,
Ki a családot Összetartja.
Szépséges nők, Jó asszonyok,
Kívánunk boldog, Víg nőnapot.

Lágy szellők hangját hallgatom
a nőnapon, a nőnapon.
most néhány szót kell mondanom,
ez alkalom, ez alkalom...

Mert nincs annál szebb álomkép,
úgy gondolom, úgy gondolom.
Ha kezünk fogja női kéz,
ezt jól tudom, ezt jól tudom...

Forrás ~ Internet

 Reményik Sándor ~ Mindenemet magammal hordozom

Mindenemet magammal hordozom.
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon,
Mert lélek vagyok, végtelen, szabad.
Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak,
A fák, s a lombok – s az aluvó rét,
Bennem elférnek az élők s a holtak.

Ki vehet el éntőlem valamit,
S szegényebbé ki tehet engemet?
Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!
Felidézem a hegyek szellemét
És a fűszálak kicsiny lelkeit,
S megkérdezem: hány nőtt azóta még.

Nem enyém tán a házam, ha leég,
Vagy véletlenül más foglalta el? –
A kémény most már bennem füstölög,
És illatot a kert bennem lehel.
Bennem hallik az eső kopogása,
Amint veri a hű öreg tetőt.
Bennem van mindennek igazabb mása.

Bennem van mindennek a mennyországa,
Aminek temetője lett az élet,
Bennem jár az angyal a harsonával,
És hirdeti az örök üdvösséget.
Mindenemet magammal hordozom,
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon.

Forrás ~ Internet


  HÁZASSÁG VITAMINJAI 

7. Derű és humor

A derű és humor. Ha a rosszkedv az ördög széruma, akkor a derű az Isten vitaminja. Az ige szavaival: a 'Lélek gyümölcs' (Gal 5,22). Az az asszony, aki paprikás krumpli mellé derűt ad körítésnek, jobban vigyáz férje egészségére, mint aki süllőt pirít neki vajban, de azt szemrehányásokkal köríti.

Egy Ádám mondotta. - 'hivatali bosszúságomat és rosszkedvemet mindig kint hagyom a lábtörlőn azzal a porral, sárral együtt, amit leverek a lábamról. én szegény ember vagyok, nem tudok mást hazavinni, mint jókedvemet.' Milyen gazdag asszony lehet a felesége.

A derű ikertestvére a humor. A humor azt jelenti: mégis mosolygok. Aki ezt cselekszi, nem válik sem önmaga, sem az események rabjává. A humor belső távolságban tart önmagunkkal és az eseményekkel szemben. A távolság pedig helyesebben mutatja az arányokat. Azaz: tudunk már önmagunk felett is derülni. Házastársunk egy-egy tette, szava nem világraszóló katasztrófa többé, mert mosollyal áthidalható és humorral feloldható. Azt is mondhatnók: a humor a házasélet villámhárítója. Egy jókedvű ifjú pár egyszer tagokat toborzott. 'Három H' mozgalmunkhoz, fiatal házasok között. mikor csodálkozva kérdezték, milyen mozgalom ez, így sorjázták el a 3 H-betűt: Hittel, hűséggel, humorral élünk. Remekül beválik. minden napot elveszettnek érzünk, amelyiken nem imádkoztunk együtt, nem csókoltuk meg egymást és nem nevettünk. Próbáljátok meg ti is, ajánlgatták. Nem rossz ajánlat.

Házastársak imája

Uram, segíts nekünk, mindig emlékezzünk arra a napra, amikor
megismerkedtünk, és megszerettük egymást! Segíts mindig meglátni a jót a
társamban és segíts, hogy közösen tudjuk megoldani gondjainkat. Segíts
kimondani egymás iránti érzéseinket, és tudjunk bocsánatot kérni egymástól.
Uram kezedbe adjuk házasságunkat! Amen.

Gyökössy Endre 

Forrás ~ Internet


  HÁZASSÁG VITAMINJAI 

6. Grandiózus kicsiségek

A grandiózus kicsiségek közé tartozik az elismerő, jó szó is. Selye János, világhíres tudósunk írja: elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül. Házasságunk harmadik évében Éva már nem bírta tovább. Új frizurát csináltatott, elegáns ruhát vett fel, úgy várta haza a férjét, az hátha, most az egyszer észreveszi és megdicséri, haját, ruháját. vagy legalább a különös gonddal készített jó vacsorához lesz egy szava. Semmi. Ádám megcsókolta. Pontosan úgy, mint máskor. Szó nélkül megette a vacsorát, de amikor újsága után nyúlt, Éva kirobbant: Sose dicsérsz meg semmiért. Neked szépítettem magam, neked öltözködöm, a kedvenc ételedet készítettem és egy elismerő szavad sincs hozzám? Mire Ádám: - mikor mondtad egyszer is, hogy okos vagyok és erős. Hogy sokat dolgozom és most is a második műszakomból jövök - érted. Évődő, kedves hangon, mosolyogva mondta mindezt, úgy, hogy Éva elnevette magát, de magában megjegyezte: Az elismerő jó szót nemcsak várni kell, hanem adni, mondani is. S arra mindkettőjüknek szükségük van.

Egy összetörtségében őszintévé vált férj mondta el - közvetlenül felesége halála után: - 'Őrjítő, ha meggondolom, a halotti koszorú volt az első virág, amit húsz évi házasság alatt kapott. Azért is vettem neki olyan irdatlan nagy koszorút!' - Igen, vannak a rossz lelkiismereteimnek is virágai. De nem lehetne egy ilyen óriáskoszorút előre és szálanként odaadni asszonyainknak - míg élnek?! Miért is ne lehetne "élők napja" is, ha már van halottak napja.

'Az ember nem tud élni jó szó, elismerés nélkül.'
Dr. Gyökössy Endre 

Gyökössy Endre 

Forrás ~ Internet


  HÁZASSÁG VITAMINJAI 

5. A 'mézes évek'

Az első évek a 'mézes évek'. A testi összeszokás ideje is ez az időszak. Kettős veszedelem fenyegethet ilyenkor: Keresnek valamit - ami nincs. És van valami - amit nem keresnek. Ifjú Ádám és Éva a szexusnak gyakran azt a déltengeri elragadtatott révületét keresi a mézes hetek, hónapok, olykor még évek alatt is, ami előzőleg számukra könyvek, színdarabok, filmek és slágerek ígértek. Ők még nem tudják, hogy se az író, se a film dúskeblű hősnője -, nem ismeri ezt a szuperszexet, amit az egyik megírt, a másik pedig megjátszott. Ádám és Éva pedig olyasmit vár most, ami nincs. Legalábbis úgy nincs, ahogy azt olvasták s a film után elvárják. Ezért Évike csalódást érez, ez pedig izgatja, idegesíti. A szexrobbanás és a szerelmi tapasztalatokat hazudó slágerek világában, hideg kivételnek érzi magát, mert képtelen átélni azt a gyönyört, amit 'a világ elvár' tőle; s következésképpen ő is önmagától. Hogy kudarca ki ne derüljön, úgy tesz majd, 'mintha mindig úgy érezne'. De egyszer csak mégis kiderül: nem érez úgy. Ádám pedig - ilyenkor minden Ádám -, azt hiszi, becsapták és ő az, aki 'kifogta'. Itt kellene a legtöbb házassági tanácsadó könyvnek többet mondania a különböző érzékenységi pontoknál, biológiai kioktatásnál, vázlatos rajzoknál. Legalább annyit: nem ti vagytok a kivételek.

Kezdetben majdnem mindenki így van vele. Ne féljetek. Ne legyetek türelmetlenek, ingerültek. van még időtök. Melyikőtök tanult meg néhány hónap alatt egy hangszeren tökéletesen játszani? Hát még kettőn egyszerre. Addig is, amíg tanulgatjátok, ápoljátok házasságotok lelki és szellemi oldalát is. És meglátjátok, szép lassan 'fog ez menni'. A nemi élet is!

'Boldog az a férj, ki mindent elmondhat feleségének. '
Stendhal 

Gyökössy Endre 

Forrás ~ Internet


  HÁZASSÁG VITAMINJAI 

  4. Mégis

A harmadik M: MÉGIS. Nem mindig értem, mégis szeretem. Ha más is, ha sok mindenhez másképpen is viszonyul, sőt másképpen is cselekszik, mint én, akkor is. Ez az a mégis-szeret, amelyik nem tud elaludni haraggal (Ef 4,26). Amelyik megbocsátani is tud. Egy Éva mondta anyjának, miután férje bevallotta neki öt éven át húzódó, titkos utait: - Öt évig éltem egy rejtett hazugsággal körülvéve. Miért ne tudnék most egy megbánt és leleplezett hazugság tudatával élni - megbocsátva azt. Hiszen én is Isten bocsánatából élek szüntelen. Csak kettő között választhatok: vagy férjemet küldöm el, vagy csalásai emlékét dobom ki az ablakon. Én inkább az utóbbit teszem.

Igaza van Pascalnak: 'nem szeret az eléggé, aki nem szeret túlságosan.' Tegyük hozzá: a mértéktartóan határozott szeretetnél csak a határtalan szeretet nagyobb, mert ez a jézusi szeretet.

'Semmi sem nehéz annak, aki szeret.'
Chiaravelli Szent Bernát 

Gyökössy Endre 

Forrás ~ Internet

 
 HÁZASSÁG VITAMINJAI 

  3. Másként

A második M: MÁSKÉNT. Azaz: házastársamra bizonyos dolgok, események másként hatnak, mint rám és az adott helyzetben, körülmények között másként is cselekszik, mint én cselekednék. Ez nem baj. Sőt: kiegészíti, kiegyenlíti, többszínűvé, gazdagabbá teszi a házasságot.

Ádám és Éva, nyári zápor után az ablaknál áll. Kinéznek a sötétedő alkonyatba. Szinte egyszerre szólalnak meg: - Milyen sáros a kert - mondja Ádám. Hogy ragyog az esthajnal csillag - jegyzi meg Éva. Mindketten valóságot és igazságot láttak meg. Ez: életük többlete. De éppen ezt a kétféleséget kell olykor szeretetben elszenvedniök. Sőt: megbecsülniök, hiszen ez teszi egységüket érdekessé. 'Mi huszonöt év alatt mindig egyet akartunk és mindenben egyetértettünk' - jelentette ki büszkén ezüstlakodalmán férje mellett a kardos feleség. Mire az asztal végén felmordult egy kapatos vendég. - de unalmas házasság lehetett.

És még van egy út. Egy őszhajú Ádám mondta - boldog házassága titka után érdeklődő pásztorának: - Sose akartuk egymást legyőzni. Még meggyőzni is ritkán. Hagytuk, hadd győzzön le bennünket a Gazdánk. Egy kicsit szerettünk volna mindig Rá hasonlítani s ezért egyre inkább hasonlítunk egymásra.

Gyökössy Endre 

Forrás ~ Internet

 HÁZASSÁG VITAMINJAI 

  2. Ő más

Az első M: MÁS. Azaz: a házastársam más, mint én. Nemcsak haja, szeme színe, termete más, hanem jelleme, lénye-alaphangja is más. Ezt kell sokszor és bátran elszenvednünk - szeretetben. Mert bátorság is kell a másik - másságának elfogadásához és sok szeretet - az elismeréséhez. Ha különösnek hat is itt Selye Jánosnak a stressz-elmélet 'atyjának' egy figyelmeztetése, mégis hadd idézzük: 'Ha egy teknősbékát olyan gyorsaságra kényszerítünk, mint egy versenylovat, megöljük. De ha a teknősbéka tempójára akarjuk kényszeríteni, azt is épp úgy 'elpusztítjuk'. - Ez az emberre, a házastársakra is vonatkozik.

Aki azt hangoztatja, hogy szeretné megváltoztatni házastársát, főleg arról árulkodik: szeretné, ha éppen olyan lenne, mint ő. Saját egyénisége kényszerzubbonyába akarja beleerőszakolni. Házastársunkból nem annyira lefaragnunk kell, mint inkább: magunkkal kiegészítenünk. Ez változtatja meg leginkább.

Az első évek alatt tanulgatják a házastársak: egymás életritmusát átvenni vagy megszokni. Határtalanul sok tapintatot, megértést, türelmet igénylő életszakasz ez. Hiszen lehet az egyik korán fekvő, a másik éjjel olvasó.

Az egyik munkabíró, a másik hamar fáradó. Az egyik utazni vágyó, a másik otthon ülő. És így tovább. A kezdeti nehézségek után, s ha szeretik egymást, rendszerint rájönnek a házasfelek, hogy 'úgy is lehet', s a különbség: inkább gazdagít. De ehhez idő is kell. A megszokáshoz is.

Gyökössy Endre 

Forrás ~ Internet


 HÁZASSÁG VITAMINJAI

1. Az egészséges fejlődés

Ahogy minden emberi szervezetnek mindennapi, nélkülözhetetlen életszükségletéhez tartozik bizonyos mennyiségű vitamin, ugyanúgy a házasságnak is megvannak a maga sajátos 'vitaminjai'. Ezek hiánya éppen olyan veszélyes a házasságra, mint a vitaminhiány az emberi testre. S jelenléte éppen úgy fokozza az életkedvet, mint a vitaminok. Nos: hadd soroljunk fel néhány ilyen szellemi-lelki 'vitamint'.

Ő legyen boldog. Esküvőre jelentkezett Ádám és Éva, öreg lelkészüknél. Az sokáig, szeretettel nézte őket, aztán megszólalt: - Boldog akarsz lenni, fiam? - Igen. Nagyon! - És te lányom? - Természetesen n is. - Akkor ne kössetek házasságot. Megütődve meredtek öreg pásztorukra, de az mosolyogva folytatta: - Csak akkor, ha mindketten a másikat akarjátok boldoggá tenni. Így lehettek boldogok. Mert szüntelen boldog házasság nincsen. De olyan házasság van, ahol a másik boldogságát keresik - és ez a legboldogabb házasság. Ilyen házasságot kérek és kívánok nektek. Olyan házasságot, hogy egy valóságos példát is mondjak: ahol azon versenyeztek, kié legyen a megbékítő első szó és nem a kegyelemdöfést adó: utolsó.

Elszenvedő szeretet. Az Ige valóságlátását mi sem példázza jobban, mint az, hogy összeköti a szeretet - a szenvedéssel: 'szenvedjétek el egymást szeretetben' - kéri Pál apostol az efézusiakat (Ef 4,2 Károli). Ezt az elszenvedő szeretetet bontsuk fel most három M-betűre.

Gyökössy Endre 

Forrás ~ Internet
 

  SZERETET HIMNUSZA

'A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik,
nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal,
mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha.'



 HÁZASSÁG HETE 'MEGTARTÓ HŰSÉG' ~ 2015 FEBRUÁR 8 - 15 

 'Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat,
aki hozzá illő.' Teremtés könyve 2;18

 'Házasságunkat hatalmas kincsként őrizzük a Te szeretetedben.
A Te Szellemed által egybeköttettünk szeretet által, harmóniában
élünk, ugyanazon szeretettel viseltetünk egymás iránt egy érzésben,
ugyanazon indulattal, alázatosan egymást különbnek tartva magunknál.'

Filemon 2;2-3.



Kun Magdolna ~ Önzetlen szeretet

Aki csendjével őrzi, mások
papírra vetett gondolatait
és szelíd hallgatással öleli
magához a versekké formált
szógyöngyöket, annak
lelkében végtelen szeretet lakik,
mely láthatatlanul áramlik szét
az emberi szívek legparányibb
réseibe. Ez az ember
bölcsességével ment életeket,
és bölcsességével űzi el maga
mellől a köré osont halált.


Forrás ~ Internet


SZENT ÁGOTA

Szent Ágota a keresztény ókor leghíresebb szentjei közé tartozik. Előkelő családból származott. Décius császár üldözése alatt Quiniliánus helytartó feleségül kérte, de Ágota visszautasította azért, mert fogadalmával egész életét Krisztusnak szentelte. A helytartó kegyetlenül megkínoztatta. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia, de Ágotát nem tudták megtörni. Ekkor börtönbe vetették, ahol megjelent neki szent Péter apostol, és nagy megerősítésben részesítette. A legenda megőrizte Szent Ágotának azokat a szavait, amelyeket bírája szemébe vágott, miután az szörnyű indulatában megcsonkíttatta: 'Embertelen zsarnok! Nem szégyenled, hogy egy nő testéről azt vágatod le, amiből mint gyermeket anyád téged is táplált? Tudd meg, hogy lelkemben továbbra is épek melleim, melyeket Istennek szenteltem. Belőlük merítek erőt magamnak.'

Ismételt kegyetlen kínzások után imádságos lélekkel halt meg 251-ben. Az Egyház kezdettől fogva tisztelte, és nevét a római misekánonba is felvette.

Szent Ágota példája bennünket is ösztönöz. Az imádságban, a szentáldozásban, a jócselekedetekben mi is találkozhatunk az Úr Jézussal, tanúságot tehetünk róla. Minderre naponként alkalom kínálkozik. Igaz, hogy gyakran többlet erőfeszítést igényel, hogy megtaláljuk az imádságnak az alkalmas idejét. Vagy nem biztos, hogy a mindennapi életkörülményeink segítenek abban, hogy javuljon az embertársainkkal való kapcsolat. Lehet, hogy nem mindig ösztönöz mások példája abban, hogy rendszeresen részt vegyünk a szentmisén, és szentáldozáshoz járuljunk. Mégsem torpanhatunk meg.

Vállalnunk kell az ezekhez szükséges többlet erőfeszítést. Ugyanis, hogy mindezeket elhanyagolnánk, vagy nem lennénk elég buzgók, ezek gyakorlásában, akkor a naponként felkínálkozó kegyelmi lehetőségeket szalasztanánk el.

Szent Ágotát a legnagyobb kínzások sem tántorították el attól, hogy hűséges maradjon Krisztushoz. Nekünk is meg kell tennünk a keresztény élet ránk eső részét, és meg fogjuk tapasztalni Jézus kegyelmi segítségét mindabban, amiben a legnagyobb szűkségünk van, különösen akkor, ha ez lelkünk javát szolgálja.

Forrás ~ Internet

IMA SZENT ÁGOTÁHOZ

Fáj a szívem, lelkem zaklatott,
Ha látom a szenvedő, beteg, sápadt,
Keserű, harcot vívó arcodat.
Napjainkban oly gyakran támad,
 Egy kór, mely nem válogat,
Nem mérlegel, ifjú vagy öreg,
Csak tör előre gyötrő kételyek közt,
Szenved, kire rátelepszik,
És azt is, aki látja ezt.

Ha látom, a keserű harcot vívó arcokat,
Istenhez és Szent Ágotához fohászkodom,
Segíts a szenvedőn, adj kitartást, reményt,
Ó Szent Ágota, hozzád száll imám,
Adj kitartást és számukra felgyógyulást,
Nyújtsd feléjük segítő, áldott gyógyító kezed,
Ó Szent Ágota, segíts, segíts a szenvedőkön,
Adj nekik erőt és reményt a gyógyuláshoz.

Csuka Magdolna 

Forrás ~ Internet

SZENT ÁGOTA A MELLBETEGSÉGBEN SZENVEDŐ NŐK VÉDŐSZENTJE

 Palermói Szent Ágota! Imádkozz érettünk! Minden nőért, édesanyáért, nagymamáért, akik sajnálatosan mellbetegségekben szenvednek!' Amen.


 Reményik Sándor ~ Békesség Istentől

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.

Forrás ~ Internet

 Reményik Sándor ~ Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Forrás ~ Internet


 AZ ÖRÖM IMÁDSÁGA

Az öröm imádság, az öröm erő.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendező imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szerető szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.
Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

Ez azt jelenti:
szeressünk úgy, ahogyan ő szeret,
segítsünk, ahogyan ő segít,
adjunk, ahogyan ő ad,
szolgáljunk, ahogy ő szolgál,
mentsük meg az embert,
ahogyan ő megment minket,
huszonnégy órán át vele legyünk,
és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

Boldog Kalkuttai Teréz anya


A SZIGET

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek:
a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed.
Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott .
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
Ő megkérdezte:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek,
itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget,
aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség,
- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Óh, Szeretet!- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok,
de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett
és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt
és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte,
sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt- mondta a Tudás.
- Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
- Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!

Forrás ~ Internet


 A ZENE

A zene a lélek táplálásának egyik módja.
A zenét úgy írják le, mint 'a magasabb síkokról lehozott
és az emberi fül számára leszűrt szeretet '.

Létfontosságú, hogy elfoglalt életünkben szakítsunk időt
olyan zene hallgatására, amelyre lelkünk válaszol.

Ez mindenki számára más, sőt napról napra is változik.

De amikor úgy érezzük, szükségünk van valamilyen adott fajtájú zenére, 
a lelkünk kéri, hogy játsszuk le, mert az táplálék a lélek számára.

Forrás ~ Internet


 'Az ember mindig olyan valamiért vagy valakiért hoz áldozatot, amit vagy akit végtelenül szeret'

 Müller Péter

 
 
ANYÁM IMÁJA

Sok vad vihar vonult el már fölöttem.
Mindből kivezetett az Úr. Nem értem,
hogy? s miért? De jól tudom, hogy közben
Anyám imádkozik.

Kifente nyelvtőrét sok ellenségem,
hogy belémdöfje. Most megszégyenülten
vonulnak félre. Nem tudják, hogy értem
Anyám imádkozik.

Hányszor hevertem Illés-keserűen
a kétség fenyőlombja csalfa hűsén!
Most mégis ujjongok. De otthon csöndben
Anyám imádkozik.

Az élet útja nem mindig derűs. Én
gyakran jártam az árnyak sűrű mélyét.
Hogy mégis fényben élek? Csöndben? Békén?
Anyám imádkozik.

Jöhet - míg élek - bármi, én a félést
Nem ismerem. Megyek előre bátran.
Legyőzöm lelkem minden ellenségét…
Anyám imádkozik.

Gerzsenyi Sándor