Violaszirmú szemed tüze ragyogja be hűs hajnalom, Bársonykezed érintése kergesse el minden bánatom. Szétterített szárnyad égi palotádba repítsen fel engem, Hogy egy pillanatra, otthonra lelhessen a lelkem. Köszönthessem a tündöklő és éltető Napot, S az éjszakában világító ezernyi csillagot.
Aztán, hozz vissza s tégy le lassan a Földre, Tudásodat nekem adva egy pirosló gömbbe. Vállaimra hófehér útiköpenyt borítsál, Védelmemre láthatatlan aranypajzsot szólítsál. Szíved, szívem lángjába olvadjon, Hogy véle örökké egyszerre dobbanjon!
