A GECSEMÁNÉBAN

Egy kertre csendben száll az éj,
A tanítványok álma mély.
Jézust magára hagyta mind,
S Ő felvesz, hordoz tenger kínt.

Lehajtja mélyen szent fejét,
A kín átjárja bús lelkét,
És csendben feltör az éjből
Imája, szíve mélyéből.

'A kínpohárt vedd el, Atyám,
Ha lehet, el ne jöjjön rám!
De mint akarod, úgy legyen
Mindenkor földön és mennyben!'

Miértünk szenved gyötrődve,
És véres lesz verejtéke.
A mennyből jő erős vigasz,
És győz az Úr, a Szent, Igaz!

   A KESERŰ POHÁR

Mikor Gecsemáné kertjében Ő,
Krisztus, magát a földre vetette,
– sóhajtását itta a levegő,
és a forrás fájdalmát keseregte…
csillaghímes volt fenn az égi sátor…
S akkor, egy angyal Isten trónusától
sírva hozta éjen, homályon át
a fájdalomnak keserű poharát.

Villám hasított a sötétbe… s fényben
feltűnt a kereszt véres fája messze.
Millió kéz fogódzott a keresztbe.
Kezek, kezecskék, minden földi tájról…
kétségbe esett, utolsó reményben.
S fölötte szikrák ragyogtak: távol,
meg nem született lelkek milliárdja…
S köd gomolygott: az elhunytak imája,
akiknek teste régen porladott

S akkor Isten Fia, a Szeretett
teljességében felemelkedett:
'Legyen, Atyám, amint Te akarod!'
A hold szelíd fénye sugárzott felette.
Harmatos zöldben liliom fehérlett.
Kelyhéből az angyal halkan kilépett…
és megerősítette.

németből ford: Túrmezei Erzsébet

 A MESTER VIRRASZT

Gecsemáné, olajsajtók kertje.
Csendes az éj, koromsötét az ég,
Jézus virraszt, szomorú a lelke.

Tanítványai mind elszenderültek,
míg felhőkbe rejté arcát a hold.
Magára hagyták hű Mesterüket.

Egyedül vívta meg halálharcát.
sóhajok, félelmek özönében.
Véres verejték borítá arcát.

Hogy az álom varázsa megtörött,
a Mester állt előttük győztesen.
Fény suhant át a Gecsemáné fölött.

Gerő Sándor

GECSEMÁNÉBAN

Dermedten állnak a ciprusok,
az olajfák görnyedve susognak.
Elszenderültek az apostolok,
míg Jézus arccal a földre roskad.

Testi ereje, nézd, hogy elenyész,
homlokán gyöngyözik a vére.
Sóhaja a sűrű éjbe vész.
Gyógyír nem termett szíve sebére.

Távoli imbolygó fáklyalángok
zsoldos csapat élén közelednek.
Júdás jön velük, a hűtlen, álnok.
Sötét felhők könnyei peregnek.

És szólt az Úr: Ébredjetek már!
Az áruló, ím, elközelgetett.
Az ember Fiára kínkereszt vár.
Úgy lesz, ahogy elrendeltetett.

Bár csattan az áruló csókja,
nem dorgálja őt a Mester.
Csak végigméri szánakozva
és megsiratja igaz szeretettel.

Gerő Sándor

   Rónay György ~  Olajfák éjszakája, részletek

   Hanyatt a puha fűben

   aludtak, álmodoztak.

   Nem birtak fönnmaradni

   egy kurta óra hosszat -

   Míg arccal kőre rogyva,

   kegyetlen kőtenyéren

   olajfalomb-ezüstben

   ázott az Úr a vérben. ...

  

   Mert ez volt az az óra,

   mikor eláll a világ szívverése.

   Ez az az óra,

   mikor az őrség elalszik a strázsán.

   Ez az az óra,

   mikor a kés ízétől fölcsuklik a Bárány.

   És mi vagyunk azok az ácsok,

   akik keresztet ácsolunk magunkból,

   hogy legyen mire fölfeszítsék az Istent.