Ó Istenem de könnyű volna az élet-terhek hordozása, ha tudnám azt, hogy minden könnyem Valakinek a mosolygása.
Ha tudnám azt, hogy minden álmom, amit az élet szétzilál, valakinek valóra vál és lelkem minden barázdája, s mit a sors naphosszat árkol: Neki lenne boldogsága.
Ha tudnám azt, hogy amíg bírom, minden ütést érette adnak. Lélekölő fekete éjek az Ő álmain virrasztgatnak, minden derékba tört reményem, őrlése száz malomkeréknek: minden amit csak reám mérnek: simogatás egy Sorstestvérnek.
Mint tenger-őr elnéznék messze, csalnám a vihart magam ellen, vigyáznék: az Ő vitorlája mindig fehéren lengedezzen, s ahova akar, oda menjen.
Ó Istenem, de szép is volna: így őrködni valakiért vizek felett az őrtoronyba.
