Néha csendre vágyom, a lélek nyugalmára, egy szavak nélküli perc szelíd magányára, mikor láthatatlan csendfalak óvnak a világtól, távol tartva lelkemet zúgó viharától, mikor magam lehetek, mégsem egyedül, mikor köröttem minden, minden elcsendesül, csak ketten vagyunk: Isten és én, mikor érzem, hogy jelenléte szívemhez ér, mikor meghallom békés, csendesült szavát, s elengedem lelkem minden bánatát, csendre vágyom olykor, hogy szívem megpihenjen, mikor nincs senki más velem, csak a csend és az Isten.
